2026. április 12., vasárnap - Gyula

Hírfigyelő

Rendszerint csak a biztonsági rés megtalálása foglalkoztatja az elkövetőket – erről beszélt a Kürt Zrt. vezérigazgatója a Trend FM a Nap Vendége című műsorában.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a #közlekedjbiztonságosan kampánya keretében online felmérést indított annak kiderítésére, változtatott-e a közlekedési szokásainkon és a hazai

Az IBUSZ már meg is kezdte kötelezettségvállalásainak végrehajtását abban a versenyfelügyeleti eljárásban, amely a cég feltételezhetően megtévesztő árfeltüntetési gyakorlata miatt indult. Az utazási iroda a

Két, a NER kebelébe tartozó lap is tudni véli, mikor tér vissza a díjfizetős parkolás. Erre információik szerint rövidesen sor kerülhet.

A munkaadónak nem az oltottságra, hanem a védettségre kell koncentrálnia, ha munkavállalóira vagy a pályázókra szabályokat fogalmaz meg, itt is azonban szűk a mozgástér -

Hosszú börtönévek várnak a pénzintézeti alkalmazottra. A jogerős ítéleti tényállás szerint a szerencsejátékfüggő és a sértett banknál mindössze két és fél hónapja alkalmazásban álló férfi

Önálló globális szórakoztatóipari és médiavállalatban egyesül a WarnerMedia és a Discovery Inc., az új vállalat nevét csak a jövő héten hozzák nyilvánosságra.

A mesterséges intelligenciát is felhasználják a gazdasági tartalmú cikkek előkészítésére. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett, „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása”

2020-ban 113 millió alkalommal vásároltunk webáruházakban, és több mint másfél ezer milliárd forintot költöttünk el náluk.Több adat is napvilágot látott az elmúlt időszakban a webáruházi

Több tagállam is megkezdte, vagy a napokban megkezdi a nyitást az idegenforgalomban, miközben „normális szezon” esélyeivel biztat az Európai Bizottság is. Portugália most hétfőtől csaknem

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője