2026. április 12., vasárnap - Gyula

Hírfigyelő

Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a

15-20 százalékért vehetnek lakást hamarosan a Várnegyed szerencsés bérlői - írja a 24.hu. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok eladását előkészítő törvényjavaslat Böröcz László tájékoztatása

Négyszeresére nőtt 2015 óta a tízezer lakosra jutó új lakások száma Magyarországon. Budapest ereje csökkent, a fővároson kívül több megyében is egyre nagyobb az élénkülés.

Kétféle módon lehetünk jogosultak a védettségi igazolványra, elsőként, ha az engedélyezett oltások valamelyikét felvettük, másodsorban ha átestünk a koronavírus fertőzésen és ezáltal a szervezetünkben koronavírussal

Kedvelt ingatlanpiaci szegmens a sorházi lakásoké, nem nehéz őket eladni – ez rajzolódik ki a szakértők szavaiból. Ugyanakkor az is kiderül, hogy jelenleg rendkívül ritkák

Több tízezres az IT-s hiány. A leghatékonyabb toborzási eszköz a dolgozói ajánlás. A hibrid munkavégzési forma lesz a jövő. A járványhelyzet kezelése nagy hatással volt

Egyre többször merül fel az a probléma, hogy a hagyományos desktop antivírus és cégen belüli egyéb IT-biztonsági védelmi vonalak már kevesek. Az elmúlt évben a

Hatalmas léptékben fejlődik a nagyvilágban az elektronikus sport, mely belátható időn belül olimpiai sportággá válhat. Az első ismert videojáték-bajnokság nyereménye 1972-ben, az amerikai Stanford Egyetemen

Glenn Fogel, a Booking.com vezérigazgatója a BBC-nek felvázolta, nagyjából mi várható idén a légiközlekedési szektorban. Rengeteg bizonytalanság, utazási korlátozások, megnövekedett igények, hiányos repülőgép-flották és áremelkedések.

A lassú szállítások miatt nem hosszabbítja meg a vakcinavásárlási szerződést az Európai Bizottság az Astrazenecával. Nem rendelt újabb adagokat az Astrazeneca vakcinából az Európai Unió

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője