2026. április 11., szombat - Leó

Hírfigyelő

A globális ellátási láncokat illetően 2022 második félévéig továbbra is jelentős problémákra kell számítani a Covid-19 újabb kitörései miatt. Az Euler Hermes hitelbiztosító és

Az Infogroup, egy éven belül második logisztikai csarnokának átadására készül a Polgári Ipari Parkban: az idén átadott 4 500 m2 területű ’C’ csarnok után, az

Több mint 200 fő vett részt a második alkalommal megrendezett kávéképzés sorozaton, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Stílusos Vidéki Éttermiség együttműködésében valósult meg.

Felújítás vár a Bagolyvár étteremre, amely a Gundellel együtt került az Eventrend Group üzemeltetésébe. A kisebb átalakítás már elkezdődött a falakon belül, a nyitás tavasszal

A belga ingatlanfejlesztő ATENOR magyarországi projektje, az „A+” kategóriás Aréna Business Campus A Épülete elnyerte a legjobb, „Five Star Winner” díjat Irodafejlesztés kategóriában a régió

Így év vége felé hajlamosak vagyunk arra, hogy egy pillanatra megálljunk és visszatekintsünk, hogy mit is hozott számunkra az adott év. Ez a visszatekintés pedig

A szilveszterhez közeledve a tech cégek szép sorban előrukkolnak az évösszefoglaló anyagaikkal, így a Spotify és a Duolingo nemrég

A koronavírus-járvány kirobbanásakor bénultság lett úrrá a gazdaságban, a cégek a marketingköltségek mellett a képzésekre szánt összegkeretet szűkítették le pánikszerűen leginkább. Dr. Gyarmathy Miklós nagyvállalati

Víziturisztikai és szabadidőközpont épül Balatonfüreden a Füred Kemping melletti területen, a létesítményhez tartozó kikötő már jövő tavasszal elkészül. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az épület

International Property Awards díjat és LEED Platinum minősítést kapott a Szervita Square Building. Két fontos mérföldkőhöz érkezett múlt héten a Horizon Development fejlesztésében megvalósult Szervita

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője