2024. május 10., péntek - Ármin

Hírfigyelő

A felelős környezeti, társadalmi, vállalatirányítási szempontok figyelembevétele fontos a zöld beruházások tervezésekor. A természeti erőforrások növekvő felhasználása, az éghajlatváltozás ugyanis felbolygatja az élővilág egyensúlyát.

Miután 2023-ban az irodapiaci és ipari-logisztikai kihasználatlansági ráták visszafogott kereslet és érdemi új átadások mellett tovább emelkedtek, 2024-ben a gazdasági növekedésen keresztül erősödhet a kereskedelmi

A BRF nemrég közzétett első negyedéves irodapiaci jelentése után megjelent az MNB legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése is. Az esemény sajtótájékoztatóján Banai Ádám, az

Az elmúlt évek legfontosabb ingatlanpiaci eseményei között említhetjük a CPI Hungary vállalatfelvásárlásait, amelynek eredményeképpen jelenleg a cég összesen 603 500 négyzetméternyi kereskedelmi területet kezel, többek

Lassan lecseng a pandémia utáni “bosszúvásárlások” időszaka, ez pedig hátrányosan érinti a divat- és luxuscikk-ipart. A Gucci például már a tavalyi évet

A prémium lakások piaca is túllendülni látszik a mélyponton. A 2023-as erős lassulás után idén a befektetők is kezdenek visszatérni ebbe a szegmensbe. Az OTP

Az építőipar és a fenntarthatóság kapcsolata ellentmondásosnak tűnhet, de egyre nagyobb figyelmet kap az épületszektor teljes zöldítése. Hogy az új építések kapcsán mik a gyártói

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elmúlt évben elkövetett bankkártyás visszaélések száma meghaladta a 182 ezret, a csalások során több mint 8 milliárd forintot

2024. február közepétől országos szinten elérhetőek a Munch meglepetéscsomagjai a PENNY üzletekben. Ez idő alatt közel 25 ezer vásárló,

A budapesti egységek török, ciprusi, portugál, spanyol és görög szállodák társaságában végeztek a top 10-ben. A Tripadvisor kihirdette a 2024-as Travelers’ Choice Awards Best of

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details