2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Hírfigyelő

A Futureal 60 millió euró (mintegy 21,5 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az Erste Bankkal a Budapest ONE irodapark 2. ütemének kivitelezési munkáinak finanszírozására.

A Nordic Light Trio, a Váci úti irodafolyosó központi részében található fejlesztés az első Skanska által épített irodaház Magyarországon, amely megkapta a magas követelményeket támasztó

A konyhabútor otthonunk éke, egy olyan bútordarab, ami jó esetben több évtizedig része az életünknek. Ezért nagyon fontos, hogy amikor arról kell döntenünk, miképpen rendezzük

A reklámfilm a világ több, mint 90 országában lesz látható, Magyarországon pedig november 15-től találkozhatnak vele a fogyasztók.

El kellett halasztani az idén esedékes népszámlálást. A döntés hátterében a koronavírus-járvány áll. A Központi Statisztikai Hivatal 2022-ben, online formában fogja bepótolni a felmérést.

Csaknem két év után először, október 29-én a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ismét személyes jelenléttel megvalósuló üzleti rendezvényt szervezett a kínai turisztikai szakembereknek Pekingben.

A Magyar Kongresszusi Iroda kommunikációját november 1-jétől Holub Katalin vezeti. Az új munkatárssal az iroda útjára indítja rendszeres szakmai hírlevelét is.

Az osztrák szállodaszövetség szerint gyors megoldást kell találni arra, hogy a Szutnyik védőoltást is elfogadják Ausztria-szerte, mert nagyon sok potenciális szezonális munkavállaló ezzel a vakcinával

Az Országos Bringapark Program első, ténylegesen erdei single trail pályája készült el Balassagyarmaton, amely ráadásul hamarosan a környék egyik jelentős turisztikai célpontja lehet. A Börzsöny

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021. november 12-én, jövő pénteken rendezi meg az 5. Modern Gyárak Éjszakáját. A gyárak és az üzemek idén hibrid

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője