2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Hírfigyelő

Nemzetközi szinten is korszakalkotó ötlettel várja tavasztól a látogatóit a Széll Kálmán téren létesített Pénzmúzeum.

21 ezer négyzetméteres logisztikai park épül Budapest vonzáskörzetében, az M1-es autópálya mentén, Biatorbágyon.

Olyan egységes az áremelkedés az ingatlanpiacon, hogy nehéz szélsőségeket kiemelni, de vannak területek Budapesten, ahol több évre visszatekintve látható, hogy nagyon jelentős drágulás történt.

Gyakorlásra és megfelelő védekezési eszközökre is szükség van

A Hard Rock Hotel Budapest 2021. november 22-én 10 és 19 óra között állásbörzére várja az érdeklődőket. Nyitott pozíciók a szálloda F&B, Housekeeping, Front of

Tegnap délután a MOL jelentette be, hogy védettségi igazolvánnyal lehet a munkát felvenni. A minisztériumi alkalmazottaknak és a pedagógusoknak kötelező az oltás. A céges világ

Milyen adózási feltételek és kedvezmények vonatkoznak az iskolaszövetkezet tagjaként végzett munkára („diákmunkára”)?

A mai világban nem kérdés, hogy szükség van az angoltudásra vagy a nyelvvizsgára egy ideális állás megtalálásához, ezek nélkül ugyanis a munkavállaló könnyen hátrányt szenvedhet.

Nagy változásokhoz kellett alkalmazkodniuk a covid alatt a hazai ingatlanfejlesztőknek. Az irodaházak használatában a hibrid megoldások szinte mindenhol elterjedtek, a turisták számában a korlátozások miatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2022 első negyedévében is reprezentatív módon - társkiállítóknak is helyet adó - Magyarország standdal tervez részt venni az alábbi nemzetközi

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője