2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Hírfigyelő

Ismét elindul a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány ernyőmárkája, a CheckINN által szervezett Turisztikai Innovációs Verseny. A fiatal egyetemistákat célzó programban a csapatok nettó 3 millió

Mostantól akár egy hónapra is bérelhetők flottájának autói, jelentette be Veres Tibor, a Share Now autómegosztó tulajdonosa.

A Brexitet követően Európa legnagyobb ingatlanbefektetési piacán, Németországban nagyon pozitív a befektetői hangulat, de a közép-európai régió megítélése is rendkívül erős a visszajelzések alapján.

A téli időszámítás Magyarországon minden év októberének utolsó vasárnapján kezdődik. Ez 2021-ben október 31-re esik, amikor hajnali 3 órakor 2 órára állnak át automatikusan a

New York, London és Bécs után Budapesten is látható lesz a Doktor Szöszi nagysikerű film Broadway-musical változata. Elle Woods szerepét - kettős szereposztásban - Szegő

A szállodaiparban a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációs folyamatokat – mondta az Infotér Konferencia után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás szerint

2021. november 2-áig, azaz még másfél hétig várja a pedagógusok jelentkezését a Hankook 4 millió forint összedíjazású oktatási pályázati programja. A vállalat idén megújult formában

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) részvételével és kiemelt támogatásával rendezik meg október 19-20. között a SzakMÁzz! Budapest 2021 Pályaválasztási Kiállítást.

A járvány miatt jelentős mozgások jellemezték az ingatlanpiac elmúlt egy évét. Mostanra visszaállt a forgalom a korábbi szintre, sőt egyes területeken meg is haladta azt,

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője