2026. május 1., péntek - Fülöp

Világszintû érdeklődés mutatkozik a hagyományos napelempaneleknél 20-40 százalékkal több energiát termelő magyar fejlesztésû napelemes tetőcseréprendszer iránt. Tóth
Várhatóan október első felében valamennyi tervezett üzemrészének felépítéséhez megkaphatja a jogerős építési engedélyt a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary
„A zuglói tanuszoda kapcsán terjedő rémhírek alaptalanok, hiszen az Echo Investment három éve folyamatosan ingyen az önkormányzat
A magyar állami szervezetek számítógépeit támadta meg két éve egy kifejezetten arra a célra létrehozott kémprogram, hogy
19 ezer embert rúgtak ki a válság miatt a csehországi autóipari cégetől. Az ágazatban korábban összesen 128
Brit befektetői körrel tárgyalnak jelenleg a Fly Balaton ír tulajdonosai, akikkel ha szerződést kötnek, megnyugtatóan rendeződhet a
A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A
A kéretlen levél, a spam nem csak nagyon bosszantó, de egyúttal veszélyes is. A számítógépes bûnözők spamben

Hacktivity 2009

September 21, 2009
A Hacktivity 2009 konferencia nyomokat hagyott maga után. A rendezvény ugyanis olyan biztonsági problémákra, hekkelési módszerekre, illetve
Egy és 20 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el technológiai fejlesztésükre a kisebb vállalkozások. Miután a

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője