2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Hunvald hatmilliót tett zsebre úgy, hogy előzetesben van

2009-09-21 1071
A börtönben is kapja fizetését Hunvald György, a VII. kerület fél éve előzetesben ülő MSZP-s polgármestere. A „hivatali vesztegetéssel”, hûtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsított politikus február óta közel hatmillió forintot tehetett zsebre úgy...
...hogy rács mögött van.A szocialista többségû kerületi önkormányzat a költségtérítéssel együtt a mai napig havonta 750 ezer forintot utal Hunvald számlájára. A Fidesz szerint felháborító, ami Erzsébetvárosban történik, ezért hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogják, hogy a képviselő-testület függessze fel Hunvald György alapilletményének kifizetését, költségátalányát pedig vonják meg.

„A börtönben lévő szocialista polgármester - a letartóztatása óta eltelt idő alatt - összesen 5 millió 940 ezer forint juttatást kapott az önkormányzattól” - tájékoztatott Vattamány Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője vasárnap Budapesten. „Az a határozott álláspontunk, hogy ezen kifizetéseket meg kell szüntetni” - közölte. „Amikor családok ezrei kerülnek egyre lehetetlenebb helyzetbe csak ebben a kerületben, elfogadhatatlan, hogy a súlyos bûncselekményekkel gyanúsított, munkáját nem végző polgármester ilyen hatalmas zsebpénzt kapjon” - fejtette ki a frakcióvezető.

Zárolták a vagyonát

A nyomozási bíró egyébként a napokban zárolta az erzsébetvárosi szocialista polgármester vagyonát. Az egyik bulvárlap információi szerint öt ingatlant, 12 autót, egy nagy értékû óragyûjteményt, valamint bankszámláról százmillió forint körüli összeget is lefoglaltak.
 
 
(Forrás: www.hirtv.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője