2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Fejbe lőtte magát Kovács Barnabás, aki a közmûcégek tavalyi összevonásáig irányította a győri hulladékkezelő társaságot; Kocsis

„Megújuló Energia az EU katasztrófakezelési mûveleteihez” címmel nemzetközi konferenciát rendeznek 2011. május 5-6. között Budapesten, az Expo

Bakondi György közlése szerint az üzem összesen 650 ezer eurót - azaz csaknem 170 millió forintot -

Van olyan 2009-ben elvégzett munka, amit még nem fizetett ki az állam, viszont az áfát erősen

A 2008-as csúcshoz képest a felére csökkentették az esztergomi gyárban dolgozó munkások létszámát, ám a robotizálásnak köszönhetően
Rendőrségre viszi Budapest Airport (BA) taxitenderét a Zóna. A taxis cég mindent megtesz, hogy ne veszítse
 A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A napilap hétfői száma ismerteti,

A központi költségvetés közel ötszáz intézményének tartozása júliusban 1,4 milliárd forinttal növekedett, így az elérte a 28,2

Hogyan hajtsa be a vállalkozás jogos kinnlevőségét? A követeléskezelő válasza természetesen az, hogy fogadjon szakcéget. Tavaly havonta
A piaci áraknál 30-50 százalékkal magasabb ajánlati árakkal nyerte meg a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 4,3 milliárd forintos

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője