2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Indul a szegények bankja: hitel bizalmi alapon

2010-09-06 1262
 A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A napilap hétfői száma ismerteti, hogy két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében. A Raiffeisen Bank által nyújtott hitelből mintegy négyszáz vállalkozás indulhat el. Egyenként 300 ezer és egymillió forint közötti összeget kapnak, ...

... mégpedig jogi és pénzügyi fedezet nélkül, bizalmi alapon. A program sikerének a feltétele, hogy a kihelyezett hitelekből induló vállalkozások valóban nyereségesek legyenek, ugyanis a kölcsönt ebből kell visszafizetni.

A kísérletnek választ kell adnia arra, hogy a mélyszegénységben és sok esetben szegregált körülmények között élő, elsősorban roma emberek vállalkozóvá válhatnak-e ezen az úton úgy, hogy a munkanélküliségből, a feketegazdaságból, a kirekesztettségből kikecmeregve adózó állampolgárként hosszú távon javuljanak anyagi körülményeik, ezáltal pedig önbecsülésük, szélesebb értelemben vett életminőségük. A projektet a Polgár Alapítvány az Esélyekért nevû szervezet kezdeményezésére civilek dolgozták ki társadalmi munkában.

---------------------------------------

atv.hu - Világgazdaság

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője