2025. október 22., szerda - Előd

Üzleti hírszerzés - kedd, 09 április 2024

Idén 25. jubileumi alkalommal rendezzük meg az ország mára egyetlen vidéki utazási kiállítását. Évről évre bemutatjuk Szolnok és környéke számos helyi értékét és turisztikai látnivalóit,

Búcsút inthetünk a magas gázszámláknak! Lassan itt az igazi tavasz, de az éjszakák még sokszor fagyosak és sok helyen még egész nap fűteni kell. A

Ezért érdemes okos környezetbe integrálni a klímákat. A piacon elérhető, technológiailag egyre fejlettebb okosotthon-rendszerekkel ma már akár távolról is irányíthatjuk házunk elektromos berendezéseit az árnyékolástól

Az előző évi mélyrepülés után lassan kezd talpra állni az ingatlanpiac a 18. kerületben is, ugyanakkor komoly gondot okoz a vevők számára a gyenge kínálat,

Egyre több vendéglátóegységben már nem 10, hanem 12-15 százalékra emelik a szervizdíjat. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke elmondta, hogy az éttermeknek szükségük van az áremelésekre,

Olyan rossz állapotban van a hazai lakóingatlanok nagy része, hogy egy felújítással szinte biztosan garantálható a 30 százalékos energiahatékonysági javulás – ezt mondta az Építési

Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A

A német Superbrands-szel szervezi első európai konferenciáját a Republic Group, április 11-én indul a jegyértékesítés a 2024-es rendezvényre. Közép-Európa egyik legnagyobb stratégiai és márkakommunikációs találkozója

Eddigi helyéről a Dunához közeli Millennium Towerbe költözött a Wizz Air. A légitársaság ebben az irodaházban alakította ki új központi irodáját. Mérföldkőnek számító bérleti tranzakcióként,

Bár nálunk nem annyira divatos, Amerikában és más országok metropoliszaiban a pandémia után a belvárosi lokációk rovására divatba jöttek az elővárosi irodák. De úgy tűnik,

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Harmincszoros bővülés a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Harmincszoros bővülés a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

More details
Ime az ipari-, logisztikai ingatlanpiac 2025 harmadik negyedévére vonatkozó adatai

Ime az ipari-, logisztikai ingatlanpiac 2025 harmadik negyedévére vonatkozó adatai

More details
A digitális presztízs lesz az új társadalmi rang

A digitális presztízs lesz az új társadalmi rang

More details
A Google már nem keres – gondolkodik! Az AI forradalom felforgatja a szabályokat

A Google már nem keres – gondolkodik! Az AI forradalom felforgatja a szabályokat

More details
10+1 pontban minden, amit az őszi abroncscseréről tudni kell

10+1 pontban minden, amit az őszi abroncscseréről tudni kell

More details
A digitális szívtől a hulladékhővel hajtott járművekig

A digitális szívtől a hulladékhővel hajtott járművekig

More details
KUTATÁS: fluktuációs kihívásokkal küzd a kékgalléros munkaerőpiac

KUTATÁS: fluktuációs kihívásokkal küzd a kékgalléros munkaerőpiac

More details
Több mint raktár – ipari társasházak a RaktárAD rugalmas és energiahatékony megoldásaival

Több mint raktár – ipari társasházak a RaktárAD rugalmas és energiahatékony megoldásaival

More details
Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője