2026. július 1., szerda - Annamária

Üzleti hírszerzés - szerda, 23 augusztus 2023

Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A legkedveltebb Házak,

Idén lesz 19 éves Balatonkenese nyári gasztronómiai fesztiválja, az Országos Lecsófesztivál, melyet 2023. augusztus 26-án rendeznek meg a Széchenyi parkban.

2023. augusztus 24-30. között a teljesen megújult Art+Cinema ad otthont a 10. Vertigo Filmhétnek, ahol premier előtt lesz látható a legendás brit rendező

Huszonöt helyszínen háromszáz program várja az érdeklődőket Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválján. A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel

Töltsd velünk a nyár utolsó estéit a Hírös Hét Fesztiválon Kecskemét főterén. Programszervezőink és kollégáink már nagyon készülnek, hiszen egy hét múlva ilyenkor már javában

Nem mindennapi hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol

Bizonytalan időjárásban hajózunk jó ideje, és ki tudja még, meddig. Hol ismerős, hol ismeretlen vizeken próbálunk határozottan és magabiztosan kormányozni. Néha jó széllel, néha nélküle,

Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben. A Kelet-Magyarországot érintő fejlesztésekhez azonban magas színvonalú logisztikai munkaerő megléte is szükséges. Ennek érdekében a Nyírség

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc

Magyarországra jön a Primark, amely szeptember 16. után nyitja meg első üzletét Budapesten. A Primark rendkívül népszerű üzletlánc, rengeteg magyar egészen Bécsig is hajlandó kiutazni,

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője