2026. június 30., kedd - Pál

Üzleti hírszerzés - hétfő, 21 augusztus 2023

Az AI Summit 2023 rendezvénye egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a hazai szakemberek és érdeklődők bepillantást nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, és felfedezzék annak hatásait

Azt, hogy a fenntarthatóság iránti elkötelezettségnek nem lehetnek korlátai, jól mutatja a kaszinói miatt egykor a „bűn városának” tartott, mára családi szórakoztató-központtá vált Las Vegas

Budapesten az egyéni turisták száma a Danubius szállodáiban már meghaladja a 2019-es szintet, ami azért is kulcsfontosságú, mert a vidéki szállodák minden erőfeszítésük ellenére sem

Kiemelt veszélynek lehetnek kitéve azok, akik az augusztusi albérlet dömpingben magánszemélytől vesznek ki ingatlant, figyelmeztet Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. A szakember elmondta, a

Kéttucatnyi fejlesztésről döntött a kormány. Debrecentől Iváncsáig, Zalaegerszegen és Nyíregyházán át meghatározó közúti és vasúti projektek indulnak el. Az is kiderült, mi lesz az M4-es,

A ZÁÉV-KÉSZ konzorcium generálkivitelezésében felépült, legmodernebb védelmi technológiával dolgozó gyár a zalaegerszegi tesztpálya közelében, annak lehetőségeit kihasználva készült el. Ünnepélyesen átadták csütörtökön Magyarország egyik legjelentősebb

Négyszáz kiskereskedelmi egység kerül az Aldi birtokába az Egyesült Államok délkeleti régiójában, ahol a német lánc ezzel a tranzakcióval a piacvezetői címért folyó harcba is

Nagy felháborodást váltott ki a magyar Redditen, hogy biztonyos termékek jóval olcsóbbak a németországi IKEA-áruházakban, mint Magyarországon. De akkor még nem nézték meg a svédországi

Építészeti koncepció, amely nem csupán kevéssé szennyezi a Földet, hanem kifejezetten pozitív hatással van a környezetre, az épület használóira? Meglepő módon egyfajta választ éppen Kelet-Indiában,

A globális technológiai vállalatok mindig is kiemelkedő szerepet játszottak az irodakultúra alakításában, az új trendek többnyire a falaik között indultak el világhódító útjukra. Érdemes megnézni,

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője