2026. május 18., hétfő - Erik

Üzleti hírszerzés - kedd, 19 december 2023

Nercbunda, konyharuha, mikrohullámú sütő, arany ékszerek… ezek a tárgyak mind megtalálhatók voltak a BÁV zálogfiókokban az elmúlt évszázadok során. Bár eredetileg a rászorulók megsegítésére hozták

Nem mehetünk el szó nélkül a Balaton egyik legszebb panorámájával bíró korcsolyapályája mellett sem, amelynek a Szigligeti Várudvar ad otthont. A vár tövében honoló, 500

A Balaton legszebb fekvésű és egyben az egyik legnagyobb korcsolyapályáját találhatjuk meg a balatonboglári kikötőnél, ahol a Jégre mindenki! mottóval csábítanak gyermekeket és felnőtteket egyaránt

Impozáns környezetben, az Esterházy-kastély udvarán nyitott meg december elején a 20×40 méteres felületű korcsolyapálya, amelyet szinte minden irányból a kastély falai ölelnek körül.

Mint minden évben, most is Székesfehérvár legkedveltebb pihenőhelyénél, a Zichy-ligetben állították fel a mintegy 800 négyzetméter nagyságú korcsolyapályát, amely egy 1896-ban épült Zenepavilon mellett helyezkedik

A folyók városában január 31-ig, a hét minden napján késő estig várja a korcsolyázni vágyókat a Dunakapu téri pálya, ahol 2500 forintért csúszhatunk, és ugyanennyiért

Ha inkább egy fedett pálya jegén suhannánk, akkor a Csabai Rendezvénypajtában találhatjuk meg a számításainkat, ahol a fagerendákkal átszelt térben igazán különleges hangulat vár ránk.

Idén Miskolc belvárosának egésze ünnepi fénybe és karácsonyi pompába öltözött, hogy felejthetetlenné varázsolja az ünnepvárást a városlakók és az ide érkezők számára egyaránt. Ennek részeként

Ünnepi fényekben pompázó karácsonyi vásárban, vagyis a Kossuth téri Nagytemplom előtt lelhetünk rá a 750 négyzetméter nagyságú korcsolyapályára, amely január 7-ig várja a kicsiket és

Ideje leporolni a szekrény mélyén lapuló korcsolyákat, ugyanis hazánk számos pontján várnak ránk szebbnél szebb korcsolyapályák, pompás ünnepi fényekbe burkolózva.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője