2026. január 17., szombat - Antal

Üzleti hírszerzés - kedd, 07 november 2023

Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum felméréséből. Az árak jellemzően a fővárosit idézik, de a legdrágább tóparti

Az új lakások piaca továbbra is visszafogottnak mondható elsősorban a kereslet hiánya miatt, a kínálat ugyanis csúcsközeli szinten van – derül ki az 

A magyar prémium- és luxusmárkákból bizony nem lehet Dunát rekeszteni, és közülük is csak kevés engedheti meg magának, hogy egy nagy alapterületű, reprezentatív márkaüzletet tartson

Az elszálló infláció, különösen az élelmiszerinfláció, illetve a válság nyomán kialakult egzisztenciális válság miatt egyre inkább keresik a legolcsóbb bevásárlási lehetőségeket a családok. Így van

A végrehajtási dokumentum szerint december 4-én ürítik ki a Ruszwurm Cukrászda üzlethelyiségét, ahol egykoron még Erzsébet királyné is többször megfordult. 1827-ben, azaz 196 éve kezdte

Ahogy Budapesten, úgy New York városában is problémát okoz, hogy mi legyen a korszerűtlen, üresen álló irodaházakkal. Sokat nem éri meg irodaként felújítani és a

Ha az ügyfél áll a középpontban, a cégek is versenyelőnybe kerülnekElső alkalom a Floww Day történetében, hogy kifejezetten a KKV szektor számára szabták az ügyfélélmény

2. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« November 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője