2026. június 30., kedd - Pál

Üzleti hírszerzés - szerda, 11 augusztus 2021

 A projekt tulajdonképpen Budapest egyik első olyan projektje, ahol több történeti épületet olvasztanak össze bontással egy intézménnyé. A város egyik legtöbb port kavaró, faszádizmussal járó

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre

David McCabe-t nevezték ki az Ikea cseh-magyar-szlovák régióért felelős regionális kereskedelmi és fenntarthatósági vezetőjének, aki 2021. szeptemberében kezdi meg új munkakörének átvételét.

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatók be a pályázatok.

A hawaii étel, a poke a közelmúltban indult hódító útjára Európa-szerte, így nálunk is. A XI. kerületben, a Kelenföldi pályaudvarhoz közel, a Somogyi út 28.

Nagy meglepetést hozott a Mit eszik az ország? - Nagy grillfelmérése. Közel 1500 internetező véleménye alapján készült kutatás megmutatta, hogy itthon legszívesebben sajtot teszünk a

A Szent István Napok keretében a komolyzenei dallamokhoz csodás panoráma dukál, míg az Operett Korzó pillanatait egy pohár pezsgőkülönlegesség teheti feledhetetlenné a Vígadó téren. Augusztus

Magyar kriptovalutát még sosem jegyeztek akkora tőzsdén, mint amire augusztus 23-án felkerül a Hungarian Vizsla Inu. A digitális pénzzel való kereskedés lehetősége hamarosan 2 millió

Augusztus 31-Szeptember 5. között újra megtelik sörrel a Szabadság tér! A 2020-as rendezvény számtalan változtatás mellett is sikerrel zárult, ezek után nem is volt kérdés,

Személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján - egy csak David S. néven azonosított férfi - a német és a brit szervek közös nyomozása szerint legalább

1. oldal / 2

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője