2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Archívum

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

2021-08-11 301

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.

A nemzeti versenyhatóság világossá tette, hogy kiemelten fontosnak tekinti a tiszta versenyt az építőipari alapanyagok piacán, így különös figyelmet fordít rá. A hivatalon belül külön vizsgálói csoport elemzi a piacról érkező, megnövekedett számú panaszt és jelzést.

A kiemelt figyelemmel összhangban az építőipari piacokon immár egyszerre négy versenyhivatali vizsgálat folyik, részben az utóbbi időben prioritásként kezelt jelzések alapján.

A GVH gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt folytat eljárást a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben, amiért a cég visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy drágábban értékesíthessen. Továbbra is folyamatban van a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben szintén gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított eljárás is.

Immár a Kormány által kifejezetten az építőipari problémákra tekintettel kibővített versenyhatósági eszköztárra alapul a hazai téglapiac strukturális gondjait kereső, gyorsított ágazati vizsgálat. Ezen speciális eljárás keretében a Versenyhivatal mind a hazai téglagyártóknál és nagykereskedőknél, mind a forgalmazóknál országszerte rajtaütéseket folytatott, hogy végig kísérhesse egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig.

Az építőipar fokozott figyelme emellett megmutatkozik a fúziókontroll során is: a versenyhatóság nemrég vizsgálat alá vont egy építőipari kivitelezéseket érintő összefonódást. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a külföldi cégfelvásárlás milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő ágazatra.

Teljes eszköztárunkkal azon vagyunk, hogy az építőipar gondjait enyhítsük. Minden jelzést figyelünk, a folyamatban lévő vizsgálatok során pedig az esetleges versenyproblémák mielőbbi feltárására és orvoslására koncentrálunk”

– mondta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

| Forrás: tozsdeforum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

More details
Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője