2024. május 18., szombat - Erik
Elakadtak a tárgyalások az óraátállítás eltörléséről, pedig az Európai Bizottság két évvel ezelőtti javaslata alapján 2021-ben kellene utoljára átállítani az órákat. Arról a tagállamoknak kell
Bruce Springsteen az utolsó pillanatban állt kötélnek, a Reddit minden hirdetési pénzét eltapsolta, az Oatly vezérigazgatója meg hülyét csinált magából. Csak semmi súlyos téma –
A hűség halott. Ettől persze nem kell Dunába hajítani a jegygyűrűket, nem az emberek közti, hanem az emberek és márkák közti viszony van megváltozóban. Rob
A közeljövőben az utazáshoz digitális dokumentációra lehet szükség, amely igazolja, hogy az utasokat beoltották vagy tesztelték a koronavírus ellen. Ez könnyebbé teheti az utazást a
Bár az új laptopok árai éppen az egekben járnak, sőt még a készletük is igen csekély a boltokban, mégis van lehetősége a felhasználóknak szinte pontom
Ruha, könyv, játék, bútor most nem kell a magyaroknak. Az iparcikkes boltok piacvesztése 600 milliárd forint volt tavaly, a mélyrepülésük pedig januárban is folytatódott –
Tizenkét másodperc alatt 25 millió dollár Ethereumot…
Ez lenne a legújabb, jelentősebb változás az…
Különös árazási feltételekkel és meglepő költségekkel találkozhatnak…
Az előző hónaphoz képest áprilisban jelentősen lassult…
A magyarok négyötödének nincs meg az összes…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
A régió összes fővárosánál drágábbak lettek mostanra…