2026. április 28., kedd - Valéria

Üzleti hírszerzés - hétfő, 18 január 2021

Még távolabb került a kulcsfontosságú 40 000 dolláros szinttől a bitcoin árfolyama hétfőn, ami a JP Morgan stratégáinak legfrissebb elemzése szerint további esést hozhat magával.

Ugyanakkor világszerte is hiába keresünk olyan toronyépületet, mint amilyet a MOL megálmodott a BudaPartra. A kivitelező Market Építő vezérigazgatója az új városrészt létrehozó BudaPart beruházás

Az első zárás utáni, szeptember 29-i közzétételt követően a GLP most azt közölte, hogy további mintegy 500 millió eurónyi forrást vont be páneurópai logisztikai alapjába,

Idén is folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program, amelyben az ágazatban tevékenykedő mikro-, kis-, és közepes vállalkozások vehetnek részt,

Meglepő eredményt hozott a járvánnyal terhelt 2020-as év a hazai turizmusban. Az egy éve még 8. helyen végző Balatonfüred lenyomta a listát korábban vezető fővárosi

A felső kategóriás ingatlanokra továbbra is nagy a kereslet Budapesten, az árakat nem törte le a pandémia - írta a Világgazdaság hétfői számában. Kacsmarik Ágnes,

A lakásvásárlás általában hosszú távra szóló döntés, ezért a szokásosnál alaposabb átgondolást igényel. Az alapvető kérdés, ami valószínűleg mindenkiben felmerül, hogy új vagy használt ingatlanban

Megkezdődhet az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron, mert eredményes a nyílt kiviteli közbeszerzési eljárás, és a kialakításhoz

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az 

Miközben az országok többsége szigorú korlátozások mellett engedélyezi csak külföldi turisták beutazását, van néhány hely, ahol most is tárt karokkal várják az utazókat.

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

Tabán Fesztivál, 2026. május 1.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

Egri Csillag Weekend, 2026. április 30. – május 2.

More details
A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

More details
„A jövő nem illúzió, hanem megvalósítási út”

„A jövő nem illúzió, hanem megvalósítási út”

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője