2026. február 5., csütörtök - Ágota

Üzleti hírszerzés - szerda, 11 november 2020

A holland PAL-V által fejlesztett jármű, a Liberty a tervek szerint kisegíti majd a tulajdonost, hogy ne kelljen a dugóban araszolnia.

Elemzők szerint korai lenne kijelenteni, hogy Joe Biden megválasztásával a kínai technológiai cégekre nehezedő amerikai nyomás csökkenne, még ha az Egyesült Államok kína-politikájának hangneme a

A fejlett adathalászat-szűrők és tűzfalak széles körű elterjedésének köszönhetően ma már sok szervezetről elmondható, hogy hatékonyabb biztonsági védelemmel rendelkezik az informatikai infrastruktúrája felett. Már magyar

A koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére, a turizmusban és vendéglátásban működő kutyabarát szolgáltatók legelhivatottabbjai 2020-ban is megmérették magukat.

Miközben a tavaszi hónapokban mindenhol befagyott az ingatlanpiac, abban már nagy eltérés mutatkozik, hogy mennyire állt helyre a forgalom az egyes budapesti kerületekben, az agglomerációban,

Az országos veszélyhelyzet szigorított intézkedéseinek megfelelően 2020. november 11. szerdától, minimum 30 napra a Budapest Film Zrt. mozi-hálózatának összes filmszínháza bezár.

Jövő héten rendezzük meg az év legjelentősebb hazai ingatlanpiaci eseményét, a Property Investment Forum konferenciát, ahol idén sem maradhat el az év legkülönlegesebb projektjeinek, legmeghatározóbb

2020 drasztikus csökkenést hozott a megkezdett irodaépítések összegében, amire 2015 óta nem volt példa. Mindössze 72 milliárd forint értékben indultak el építkezések az év

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében kedd éjféltől az edzőtermeknek és a sportközpontoknak is be kell zárniuk legkevesebb 30 napra. A sportolni vágyóknak azonban nincs oka

Az élelmiszeres boltoknak, plázás, hipermarketes üzleteknek és a nagy szakáruházaknak kell a szokásosnál előbb bezárniuk. A körúti, városi iparcikkes boltoknál nincs is nagy kényszer. A

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

Így látják a Colliers szakértői a makrogazdasági és befektetési piaci kilátásokat 2026-ra

More details
6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

6100 m²-es irodabérleti tranzakciót kötött az Uniqa Budapesten

More details
Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

Magyarországon lehet a német–kínai autóipari háború frontvonala

More details
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

More details
525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

525%-kal nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője