2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - csütörtök, 26 november 2020

A telekommunikációs, média- és technológiai cégek (TMT) november elején vizsgált pénzügyi eredményei, illetve tőzsdei értékelései vegyes képet mutatnak, de néhány trend kiolvasható belőlük. A technológiai

Két új City SPAR szupermarketet nyitott a fővárosban a kiskereskedelmi áruházlánc. Ezeken kívül, a napokban egy-egy megújult áruházat vehettek birtokba a vásárlók Budapesten, Dunakeszin, Petőházán

Évente mintegy 20-30 milliárd dollárt költenek az ipari felhasználók az automatizációs rendszereik szervizelésére, karbantartására, azonban ennek az összegnek a túlnyomó többsége megtakarítható lenne, ha egységes

Elkezdődött a China Brand Fair 2020. A vírushelyzetre való tekintettel idén először online módon megrendezett 2020-as China Brand Fair, Közép-Kelet-Európa legnagyobb kínai

Bár a COVID-19 megtépázta a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még nem zárult le, mi mégis így, az év vége közeledtével - szokásunkhoz híven -

Kémkedés miatt négy év börtönbüntetésre ítéltek egy tajvani tudóst Kínában - adta hírül a kínai kormányzat tajvani ügyekért felelős irodájának szerdai közlésére hivatkozva a China

Az öngyógyítás, illetve az emocionális és spirituális élmények iránti igény egyértelmű növekedését jelzi a Wellness Tourism Association (WTA) és a Health Tourism Worldwide (HTW) múlt

Egyesek szerint az iroda a közösségi tér funkciója miatt a jövőben a mostaninál is jobban felértékelődik, míg mások szerint az átalakuló szokások és a home

Egy olyan extrém háztartási eszköz volt az Euronics sztárja az idei Black Friday fesztiválon, amely normális világban a fasorban sincs.

Tipp

Időrendben

« November 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details