2025. július 29., kedd - Márta

Az APEH 2008 második negyedévében 181 adózónál összesen 37,21 milliárd forint összegû adóhiányt állapított meg, amihez mintegy 29,89 milliárd forint összegû jogkövetkezmény társul - derül…
Legalább nyolc korrupciógyanús Siemens-ügyletet vizsgálnak Magyarországon - mondta a magyar leányvállalat elnök-vezérigazgatója. Szentkuti László úgy fogalmazott, hogy nagy valószínûséggel Magyarországon is fizetett kenőpénzeket a Siemens,…
Hatálytalanította a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztály a Nagy Zsolt volt informatikai miniszter és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ügyében hozott korábbi döntést, miszerint nem indítanak…
A kormány napirendre tűzte a kereskedelmi törvény egészét érintő, annak átfogó, elsősorban a színesfém-kereskedelem módosítására vonatkozó tervezetét, amelyről ősszel szavaz a parlament. A tervek között szerepel a színesfém-kereskedelem…
Egyetemista hackerek után kutatnak az online bûnbandák. Az elektronikus bûnözők az utóbbi időben a felsőoktatásban is megpróbálnak informatikus tehetségeket toborozni - állítja a csúcstechnológiájú és…
Kondorosi Ferenc kormánybiztos szerint a nemzetközi maffia és hazai követői egyaránt részt vesznek a magyarországi élelmiszer-hamisításokban. Ezt azzal magyarázta, hogy rendkívül erős a verseny és…
Letartóztatták a Bear Stearns befektetési bank két volt menedzserét azzal a váddal, hogy hazudtak a befektetőknek a másodlagos jelzálogpiac állapotáról. A friss befektetőktől szerzett pénzzel…

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője