2025. szeptember 13., szombat - Kornél

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egymillió forint eljárási bírságot szabott ki a 4-es metrót kivitelező BAMCO Közkereseti Társasággal szemben, és megtiltotta az átkötő alagút építését,…
Augusztus 28-án hirdeti ki az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság a Kulcsár-ügyben. Bár a vádlottak az utolsó szó jogán előadott védekezése már péntek délre befejeződött,…
Napokon belül átutal 660 millió forintot a pénzügyőrség a MÁV Általános Biztosító Egyesületnek a társaság volt elnöke és társai ellen folyó nyomozás alatt eddig lefoglalt…
A FigyelőNet információ szerint két magyar jegyüzér is van a hét végi razziák során előállítottak között. A kínai törvények szerint a jegyüzérkedés maximálisan 15 nap…
Kétmilliárd forintot követel vissza egy biztosítótársaságtól – a hvg.hu értesülései szerint az Axa Coloniától – hetvennégy Győr-Moson-Sopron megyei ügyfele, mivel az életbiztosításra adott pénzük egy…
Bár a kár nem tetemes, az mégis furcsa, hogy egy készülő budapesti híd elemeit ellopják egy nyíregyházi telephelyről. Kovács László, a Szabadsághíd Projekt vezetője nyilatkozott…
Intelligens kamerák vigyázzák a Budapest – Bécs nemzetközi vasútvonal legfontosabb csomópontjain lefektetett biztonsági rézkábeleket. A kamerák már akkor riasztják a biztonsági szerveket, amikor valaki a…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője