2026. június 12., péntek - Villő

Döntött a bíróság: Horthy leöntése társadalmilag hasznos volt

2012-09-27 1574
 Rongálást követett el, de társadalmilag hasznos volt a tette Dániel Péter ügyvédnek, amikor piros festékkel lefestette a Horthy-szobrot Kerekiben. Ezt mondta ki első fokú ítéletében a Siófoki Városi Bíróság. Dániel Pétert a legenyhébb büntetésként megrovásban részesítették, és a 121 ezer 600 forint perköltség megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős.


 

Az 1939-44 között született zsidótörvények idején Horthy Miklós volt a kormányzó, a törvényeket ő szentesítette aláírásával, ugyanakkor halasztó jellegû vétójoga volt, melyekkel e rendelkezések esetében nem élt – erre hívta fel a figyelmet indoklásában a Siófoki Városi Bíróság. Az ítélkező bíró, Kovacsics István indoklásában arra is kitért: nem tagadható Horthy és mindazok felelőssége, akik az említett törvények megalkotásában, alkalmazásában és végrehajtásában szerepet vállaltak. A szoborállítás elleni tiltakozás ezért a bíróság szerint erkölcsileg pozitív tartalmú, társadalmilag hasznos figyelemfelhívás, de a Dániel Péter által alkalmazott formája büntetendő, mert a rongálással más tulajdonában kárt okozott (Sonline)



 További részletek az atv.hu -n  >>

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője