2026. július 2., csütörtök - Ottó

Összeverték az Újpest volt tulajdonosát

2012-05-30 1368
Tolnai Sándor volt üzlettársával, Kukorelli Tiborral és Nemes Károly volt kommunikációs igazgatóval igyekezett elhagyni a Szusza Ferenc Stadiont a vasárnapi, Újpest–Videoton bajnoki után, amikor a hazai szurkolók egy csoportja megtámadta őket, értesült a Blikk.

Miután a klub tavaly nehéz anyagi helyzetbe került, Tolnai kiszállt, több százmilliós tartozást hagyva maga mögött. Szemtanúk szerint a stadion Mildenberger utcai kapujánál támadtak rá húszan. Először hátulról ütötték, aztán Tolnai szembefordult velük, így elölről is kapott. Õ járt a legrosszabbul, két társát csak szidalmazták, erősítette meg az Indexnek a történteket Nemes Károly.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen" – tájékoztatta a Blikket hétfőn a BRFK, de a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb felvilágosítással nem szolgáltak.

Tolnai Sándort és két másik társát - nem a verekedésben résztvevőket - a múlt évben egy bank jelentette fel egy szálloda adásvételével, bérbeadásával kapcsolatos ügylet és az azzal összefüggésben felhasznált hamis okiratok miatt. A bûncselekménnyel okozott kár a rendelkezésre álló adatok szerint 2,284 milliárd forint, az összeget az ügyészség zárolta. Az akkor még újpesti tulajdonos részletes, mindenre kiterjedő vallomást tett, de nem ismerte be a bûncselekmények elkövetését, szabadlábra helyezték.

Forrás: Sport Géza

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője