2024. május 11., szombat - Ferenc

Visszaszorulóban az adathalászat

2009-08-27 555
Drasztikusan csökkent a phishing, vagyis adathalász levelek aránya az internet teljes spamforgalmában, derül ki az IBM biztonságtechnikai csapatának féléves jelentéséből. A trükk az utóbbi években élte fénykorát: a hivatalosnak tûnő, és az online bankokéra megszólalásig hasonlító oldalakra...

...invitáló, és a jelszavunkat kicsaló emailek az összes levélszemét 0,8 százalékát tették ki. Ez az arány 2008 nyarára 0,2 százalékra csökkent, az idei első félévben pedig még ez i is feleződött.

A csökkenés úgy történt, hogy közben az összes spam mennyisége nagyjából változatlan maradt, tehát nem statisztikai hókuszpókuszról van szó, hanem tényleg csökkent az adathalászati kísérletek mennyisége. A kutatás eredményét megerősítette a Symantec vírusirtó cég specialistáinak csapata is, bár ők azért figyelmeztettek, hogy ez a trend könnyen megfordulhat az év végére, az adathalászok fő vadászszezonja ugyanis a karácsonyi szünidő környéke.

Az okokat illetően csak találgatnak a szakértők, van aki azt mondja, annyit fejlődtek az antivírus szoftverek a hamis weboldalak kiszûrésében, hogy ezzel nagyon lerontották az adathalászat hatékonyságát, mások szerint az átlagfelhasználók lettek óvatosabbak, és kevésbé dőlnek be az ilyen trükköknek. Az biztos, hogy egy adathalász támadással sok a munka (fel kell építeni a kamu weboldalt, ügyesen hamisítani a kiküldött leveleket, és speciális címlistát szerezni hozzá), és ha az online bûnözők úgy látják, hogy ez nem fizetődik ki, szemrebbenés nélkül állnak át a régimódi vírusterjesztésre, amivel ugyanúgy el tudja lopni a júzerek személyes adatait és jelszavait.

A megmaradt adathalászok módszerei is változnak: míg egy éve még 90 százalék fölötti volt a bankok online szolgáltatásainál támadó adathalász, mára a jellemző célponttá az olyan alternatív internetes fizetési módszerek váltak, mint például a PayPal.

A spam elleni harcban egyébként rossz hírek érkeztek a MessageLabs internetes forgalmat elemző cég háza tájáról. Augusztus elsején egy lett internetszolgáltató leállításával sikerült teljesen kiütni a neten garázdálkodó egyik legnagyobb zombihálózatot, a net levélszemetének 15-20 százalékáért felelős Cutwailt. A szünet nem egészen két napig tartott, utána a botnet újra életre kelt. A vírussal fertőzött gépeket irányító szervert sikerült életre lehelni a hálózat gazdáinak egy másik netszolgáltatóról becsatlakozva (vagy beüzemelni egy új vezérlőszervert).

A rossz hír ebben az, hogy eddig úgy tûnt, ha a szolgáltatónál elvágják a botnet irányítóit a zombiktól, eredményesen lehet küzdeni a spam ellen. 2008 végén egy kaliforniai szolgáltató lelövésével több hétre sikerült érezhetően lecsökkenteni a spam mennyiségét a neten, a mostani 48 órás reakcióidő viszont arra utal, hogy a botnetek gazdái már felkészültek az ilyen támadásokra.

 

(Forrás: www.index.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details