2026. június 9., kedd - Félix

Új jelzőrendszer a demokratikus munkahelyekért

2008-09-01 1458

A közelmúltban hat dél-dunántúli munkáltatót vizsgált a Kurt Lewin Alapítvány. A kutatók az általuk kialakított új módszer segítségével a munkáltatók nyilatkozatai és a számszerû adatok mellett a munkavállalók véleményére és a munkahely személyes megfigyelésére is hangsúlyt fordítottak.

A kutatás keretében megkérdezett több száz munkavállaló 80 kérdésre adott válaszai alapján kitûnt, hogy a nők általában úgy érzik, majd minden területen hátrányt szenvednek, illetve a 40 év feletti és a gyermeket nevelő munkavállalók is elégedetlenebbek munkakörülményeikkel, mint az ezeken a kategóriákon kívül eső munkatársaik.

A szervezetek mûködésének felelős jellege már korábban is számos módon volt mérhető, ám ez a rendszer számos újítást alkalmaz. Így figyelmet fordít olyan hazai jellegzetességekre, amelyeket a nemzetközi mérőrendszerek rendszerint figyelmen kívül hagynak. Továbbá a dolgozók véleményét is több területen – esélyegyenlőségi, emberi jogi, munka körülményekkel kapcsolatos, és általános elégedettségre vonatkozó szempontokból –  felderíti. Az augusztusban lezárult vizsgálat – melyben 80 kérdésre adtak választ a megkérdezett dolgozók - eredményeiből kiindulva az egyik vállalatnál esélyegyenlőségi terv megírását támogató workshopra is sor került, ezzel elősegítve azt, hogy a munkaadó a hátrányos helyzetû munkatársak helyzetét a lehető leghatékonyabb módon javíthassa.

„Hosszú távon egy intézmény csak akkor tud vonzó lenni mind ügyfelei, mind partnerei, mind munkatársai számára, ha a profittermelés és a minőségi szolgáltatás mellett a környezetbarát technológiák alkalmazását, külső arculatának kialakítását valamint belső szervezeti kultúráját egymással összhangban fejleszti." - nyilatkozta Héra Gábor, a kutatás vezetője. – „Ezért tartjuk létfontosságúnak, hogy segítsük a munkaadókat abban, hogy dolgozóik véleményét megismerve, azokat integrálva alakítsák ki felelős stratégiájukat és mûködésüket."

A Kurt Lewin Alapítvány több éves szervezetfejlesztési és kutatási tapasztalatai alapján a cégek és közintézmények közül is egyre többen belátják, hogy saját érdekük, hogy élhető munkahelyet alakítsanak ki alkalmazottaik számára. A mindkét szférában kipróbált jelzőrendszert az alapítvány a közeljövőben közre kívánja adni, azzal a céllal, hogy minél több szervezetnek lehetősége nyíljon a demokratizálódásra, és ezáltal a sikeresebb mûködésre.

(Forrás: Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője