2026. február 28., szombat - Elemér

"Hé, te!" - Ki dobálta meg tojással a Microsoft-vezért?

2008-05-21 1640

Egyelőre nem tudni, ki volt az a fiatalember, aki tojásokkal dobálta meg Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját hétfőn, a Budapesti Corvinus Egyetemen előadása kezdetén. Az egyetem feljelentést tesz. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum kedden megkövette a vállalat vezetőjét a történtek miatt.

Steve Ballmer hétfőn tartott előadást az egyetemen, miután átvette az intézmény díszpolgári címét. Néhány mondata után a nézőtéren felállt egy fiatalember és angolul kritizálni kezdte a Microsoft és a magyar kormány közötti megállapodást. Ezt követően tojásokat vett elő és megcélozta a Microsoft-vezért. 

Steve Ballmer a tojások elől a pulpitus mögé menekült, így egyetlen tojás sem találta el. A fiatalembert kivezették a teremből, Steve Ballmer pedig folytatta előadását, amelyben a cég történetéről és filozófiájáról, ezen belül az egyéni teljesítmények jelentőségéről beszélt. 

"Ez volt az első alkalom, hogy tojással dobáltak meg tízéves korom, 1966 óta" - mondta az eset után Steve Ballmer az MTI kérdésére. 

Steven Ballmer hétfőn azt követően tartott előadást a Corvinus Egyetemen, hogy megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Ennek értelmében közösen indít programot az információs társadalom alkalmazkodó képességének növelésére a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács és a magyar kormány, illetve a Microsoft.

Nem hallgató volt

D. Szekeres Ágnes, az egyetem sajtófőnöke az MTI kérdésére kedden elmondta: a fiatalember valószínûleg nem az intézmény hallgatója. 

Az intézmény a nap folyamán közleményben azt tudatta: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A sajtófőnök azt mondta: azért döntöttek a korábbi szándékaikkal szemben mégis így, mert a fiatalember a rendőrségen írásos nyilatkozatot tett, s eszerint személyes adatait nem lehet kiadni. 

Az SG internetes IT-lap azonban megnevezte azt a fiatalembert, aki szerintük a tiltakozás e formáját választotta. Mint arról a lap beszámol, "egy önjelölt terrorista, Nagy György informatikus hallgató felállt és azt kiáltotta Ballmernek: 'Hé, Te! Te és a céged elraboltátok a magyar emberek 25 milliárd forintját. Adjátok vissza a pénzünket!' Majd 3 tojással nyomatékosította mondandóját".

Ballmer, lendületben: "ez volt az első alkalom" (Fotó: MTI)



A sajtófőnök közlése szerint a fórumot a Microsoft szervezte, az teljesen nyitott volt az érdeklődők előtt. A cég végezte a regisztrációt és az ellenőrzéseket is. A rendezvény szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott, a táskákat kint kellett hagyni. Számos biztonsági ember is jelen volt a tojásdobáláskor, de egyik sem lépett a dobáló és a szoftvercég vezetője közé, hogy megvédje az üzletembert.

A fórum különlegessége az volt, hogy a szuperóriás cég Európában először Budapesten és a Corvinus Egyetemen tartotta ezt a fórumát - mondta D. Szekeres Ágnes, hozzátéve: ilyen típusú rendezvények régóta vannak az intézményben. 

A médiafigyelem megszerzése

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, megdöbbentő, hogy Magyarországon fizikai erőszakkal válaszoljanak a gazdasági és technológiai verseny által kiváltott helyzetre. 

A hazai média zömének figyelmét két tojással sikerült elterelnie egy provokatőrnek arról, hogy megszületett egy újabb olyan kezdeményezés, amely Magyarország gyarapodását, a digitális szakadék mérséklését, a vállalkozások megerősödését és a hazai informatikai ipar fejlődését szolgálja - írták az állásfoglalásban. 

Mindenkinek joga, hogy igazságát képviselje. De elfogadhatatlan az erőszak, mások méltóságának, Magyarország jó hírének megsértése, a médiafigyelem megszerzése érdekében. Bár nem a mi felelősségünk, de mégis megkövetjük a Microsoft vezérigazgatóját a történtek miatt - zárja a szervezet a közleményét. 


(Forrás: www.hirszerzo.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője