2026. április 12., vasárnap - Gyula

Terrorgyanús a londoni fényképezés

2008-03-18 946
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.A londoni rendőrség öt hetes kampányt indított, melyben a lakosságot a gyanús tevékenységek, mint például a fényképezés bejelentésére buzdítja. Az angol rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a hirdetéseket a nagyobb londoni újságokban és a helyi kereskedelmi rádiókban helyezik...

...el. Ezek célja az általános figyelem felkeltése a gyanús csomagok/tevékenységek iránt, melyek összeköthetők lehetnek a terrorizmussal. A bejelentésekhez külön forródrótot hoztak létre.Mint a reklámkampány lenti poszterein is látható, a rendőrség szerint a fotózás és a mobiltelefonok különösen veszélyesek lehetnek a bûnözők kezében. Indoklásuk szerint előbbiek a támadások megtervezésében, a térfigyelő kamerák helyének rögzítésében nyújtanak segítséget, utóbbiak pedig a kommunikációhoz fontosak.



A kampány netszerte nagy felháborodást okozott a fotósok körében. Nick Potter szerint ez csak a hobbifotósoknak okoz gondot, a terroristákra semmilyen kihatása nem lesz. Az általa ismert fényképészek többsége nagyméretû SLR géppel járkál, míg a rosszban járóknak elég egy kamerás mobil is. Kárhoztatja a rendőrséget, hogy csak látszatintézkedéseket hoz a lakosság megnyugtatására, hogy megmutassák, "tesznek valamit".

Egy másik fotós, Thomas Hawk szintén az ártatlanul megvádoltakért aggódik, de még dühösebb a képviselt üzenet, a fotógráfiával szembeni negatív kép miatt. Leszögezi, hogy fényképeket készíteni nem bûn, és elkeserítőnek tartja a londoni rendőrség döntését, mely csak az idejüket fogja rabolni a valódi cselekvés elől, majd belinkeli biztonsági kamerákat tartalmazó Flickr képeit.

A Wired szerint ez az akció a szabadság elleni támadás, és kiemelik, hogy az Egyesült Királyságban minden lefényképezhető, legyen az egy adott személy, épület vagy bármi egyéb, ami az utcáról látható. A terrorizmust új mumusnak tartják, mellyel riogatva bármit megtehet a végrehajtó hatalom. Az egyik legnépszerûbb techblog, a BoingBoing egy módosított posztereket tartalmazó bejegyzéssel hívja fel a figyelmet a dolog ironikus voltára, mások pedig egy hasonló, a New York-i közlekedési vállalat által 2006-ban indított reklámkampányra hívják fel a figyelmet. A három millió dolláros akció eredményeképp az év során 1944 gyanús csomagot/tevékenységet jelentettek a hatóságoknak.
(Forrás: www.sg.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője