2025. július 10., csütörtök - Amália

A magyarok 5 százalékát érinti a távmunka

2006-11-22 924

Magyarországon minden 9-10. vállalkozásban, intézményben alkalmazzák a távmunkát. Ez a munkavállalók 4,5-5,5 százalékát érinti, derült ki a Magyar Távmunka Szövetség első országos konferenciáján. Magas azoknak a száma, akik kiegészítő tevékenységként vagy részmunkaidőben végeznek ilyen jellegû tevékenységet.

A távmunka formájában szervezett tevékenység egyértelmûen pozitív hatással lehet a vállalkozások és intézmények gazdálkodására, a gazdálkodó szervezet fejlődésére - vélekedtek a szerdai rendezvény előadói. A költséghatékony mûködés egyre több munkáltatót győz meg, hogy a távmunkát bevezessék. Ma már 10 százalék felett van a módszert alkalmazó cégek aránya, amelynek köszönhetően a munkavállalók 4,5-5,5 százaléka érintett a távmunkában.

A módszertan megfelelő alkalmazása mellett akár a harmadával is csökkenhetnek a munkavégzés, a foglalkoztatás költségei. A távmunka hatékonyságát az sem befolyásolja, hogy (fix) munkahelyről, mobil munkahelyről, távoli bérelt (szatellit) irodából vagy közösségi munkahelyről végzik. Az információtechnológiai eszközök folyamatos fejlődésének következtében már nincsenek éles különbségek.

A Magyar Távmunka Szövetség célja olyan összefogás megteremtése, amely jogi és minőségi garanciákat nyújt mind a távunkásokat foglalkoztató munkaadóknak, mind a távoli helyről dolgozó munkavállalóknak. Célja továbbá a nem tipikus foglalkoztatási formák alkalmazásának ösztönzésén túl a töredékmunkaidős foglalkoztatás és az önfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése, valamint egy START rendszerhez hasonló kedvezményrendszer kidolgozása a távmunkát alkalmazó közösségek számára. A Magyar Távmunka Szövetség a távmunkához kapcsolódó fogalmak és értékek megfelelő, egységes értelmezéséhez is segítséget kíván nyújtani.

A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Dr. Horváth Elek, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke felhívta a figyelmet az atipikus foglalkoztatás, azon belül is a távmunka végzés fogalmainak egységes értelmezésére, etikai normák megteremtésére, a gyakorlati tapasztalatok elérhetővé tételére, melyek a munkahelyteremtésre is pozítv hatást gyakorolhatnak.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője