2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

Az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó teljes értékesítése 6,177 millió hektolitert ért el tavaly, az előző év óta 7,5 százalékkal csökkent a forgalom - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A belföldi értékesítés még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal esett, 5,657 millió hektolitert tett ki. Ezzel szemben az export 12 százalékkal nőtt, az 521 ezer hektoliteres mennyiség a hazai termelés 9,7 százalékának felelt meg. Az elmúlt évben az import 799 ezer hektoliter volt, 4,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság.

Budapest közlekedésének aranytartalékáról, vagyis a vasútban rejlő óriási potenciálról szólt a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia konferencia. Nem túlzás azt állítani, hogy a főváros és az ország egyik legnagyobb hatású és jelentőségű programjának startkövénél állunk éppen, a következő 20 évben új vonalak és megállók, sűrűbb menetrend, korszerűbb, akár Budapesten belüli közlekedésre is alkalmas vonatok közlekedhetnek az agglomerációból a fővárosba. A részletes tervekről szólt a konferencia, melynek lényeges pontjait itt is összefoglaltuk, de a Portfolio Ingatlan oldalán is visszanézhető.
Új bérlőkkel kötött hosszútávú irodabérleti szerződéseket a WING, melyeket az Infopark három épületének, összesen több mint 2400 négyzetméterére írtak alá.  Az új bérlők közé tartozik többek között a ZTE Corporation távközlési berendezésekkel és rendszerekkel foglalkozó multinacionális vállalat magyarországi kirendeltsége, az AV Spring audiovizuális rendszerekkel foglalkozó cég, valamint az elektronikai tervezéssel foglalkozó PCB Design mérnökirodája.
Véglegesítette 2024-ig szóló új stratégiájának fő elemeit a Commerzbank, és bejelentette előzetes 2020-as fő számait is: 233 millió eurós működési és 2,9 milliárd eurós adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet a német bankcsoport. A 10 ezer fős németországi létszámleépítés mellett a nemzetközi jelenlét optimalizációja keretében 15 nemzetközi „helyszínről” tervez kivonulni a bank, az érintett országokat egyelőre nem nevezték meg.

Az átoltottságnak csak lélektani szerepe lesz abban, hogy milyen hamar rendeződik majd az ingatlanpiac, de a koronavírus-járvány esetleges harmadik hulláma, illetve a hitelmoratórium vége negatív irányba is mozdíthatják az árak alakulását.

A téli vitaminpótlás sohasem volt annyira fontos, mint a koronavírus-járvány idején, azt viszont csak kevesen tudják, hogy mint minden más terméknek, úgy a táplálékkiegészítőknek is van karbonlábnyomuk. Miközben saját magunk egészségére hatványozottan odafigyelünk, vásárlásainkkal növeljük az üvegházhatású gázkibocsátást, ezzel visszafordíthatatlan károkat okozunk a Földnek. Egy magyar táplálékkiegészítő márka ebbe nem akart belenyugodni és a teljes működését karbonsemlegessé tette, a legelsők között Magyarországon.

2021-ben visszatérünk a megszokott sémához: evés-ivás mulatás! Október 8-10-ig rendezzük meg a 7. Disznótoros Kolbászfesztivált Budapesten. A fesztivál mindhárom napján ismert zenekarok, régi klasszikusok és mulattatók lépnek majd fel két színpadunkon: Orient színpad (mozdonygarázs) és Disznótoros színpad (sörsátor). Lesz itt olyan mulatság, amit nem láttak még a pesti és a budai népek!

Oldtimer Show Kft. nagy reményekkel vágott bele a 2021-es Oldtimer Show szervezésébe! A tavaly októberben határainkon kívül rekedt külföldi antik autók tulajdonosai startra készen várják az áprilisi budapesti vendégszereplést. Azt gondoljuk erre minden esély megvan! A szervezők és egész Magyarország várja, hogy 2021-es év tavaszi napsugarai visszahozzák nekünk a mindennapok szabadságát.

A Colliers bemutatta új arculatát, de megtartotta korábbi, kék színvilágát. A Colliers International (NASDAQ and TSX: CIGI) bejelentette új arculatának indulását, mely nemzetközi márkastratégiájának fontos lépése. A Colliers ikonikus márkájának frissítése napjaink fejlődő digitális korszakának természetes következménye.

71 tranzakció lezárásával, és több, mint 87 000 négyzetméter irodaterület bérbeadásával, a Cushman & Wakefield 44 százalék piaci részesedést szerzett az ügynökségek között, 2020-ban. Ezzel megőrizte vezető pozícióját Magyarországon.

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

Hogyan árazzuk be reálisan az ingatlanunkat?

More details
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

More details
A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

A Trans-Pack beköltözik a Prologis Park Budapest-Szigetbe

More details
A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

A Market Építő Zrt. stratégiai partnerségben a Tanítsunk Magyarországért programmal

More details
Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

Újra Európa legjobb légitársasága lett a Turkish Airlines

More details
Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

Hogyan szervezd ki biztonságosan a marketinged?

More details
Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

More details
Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

More details
Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője