2025. június 20., péntek - Rafael
Több mint 40 millió euró értékű magyarországi beruházás indítását jelentette be február 19-én, Budapesten a METRANS Csoport, a német HHLA konszern intermodális áruszállítással foglalkozó leányvállalata. Az új konténerterminál Zalaegerszegen valósul meg, és várhatóan 2023-tól több lépcsőben kezdi meg a működését. A beruházás 120 új munkahelyet teremt és a fejlesztés megvalósítását Magyarország Kormánya közel 4 milliárd forint beruházásösztönzési támogatással segíti.
Postai szolgáltatást vagy vény nélküli gyógyszerek árusítását kell vállalnia annak, aki a Magyar Falu Programban forrást igényel boltjának fejlesztésére. Ez jó lehetőség lehet például Kövegyen, ahol hetente csak egyszer van patika. Megyénkben húsznál is több település üzlete jelentkezhet a hamarosan megjelenő kiírásra.
A vegyipart, a kiskereskedelmet is erősíti a társaság – erről is beszélt Hernádi Zsolt a BÉT-en. A régió körkörös gazdaságának vezető vállalatává válna a Mol-csoport, ennek érdekében frissítette hosszú távú, 30 évre szóló stratégiáját – jelentette be Hernádi Zsolt a Budapesti Értéktőzsdén. A fenntarthatóság a cégnél elsősorban azt jelenti, hogy tevékenységét 2050-re karbonsemlegessé tenné, ennél rövidebb távon pedig az üzemanyagok előállítását igyekszik fenntarthatóbbá tenni. Mindez azért fontos – mondta el a Mol elnök-vezérigazgatója –, mivel a következő években még növekedhet a fosszilis üzemanyagok fogyasztása.
Folyamatosan épülő lakóparkok, új ipari beruházások, olcsó államilag támogatott hitelek: ez az utóbbi évek tendenciája. A legutolsó gazdasági krízis óta újra emelkedni látszik a hitelállomány. Amellett, hogy nagyon örülünk a gazdaság fellendülésének, felmerül a kérdés: vajon honnan van ennyi pénz a gazdaságban.
2021-re több mint 30 ország hozott létre nemzeti mesterséges intelligencia stratégiát. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is megkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai.
Tíz új európai partnerség létrehozását javasolja az Európai Bizottság a tagállamok és az ipari szereplők között, hogy felgyorsuljon az átmenet a zöld, klímasemleges és digitális Európa felé, az európai ipar pedig ellenállóbb, versenyképesebb legyen - közölte az MTI szerint az uniós bizottság.
A tervek szerint az idén a Hungexpo két világeseménynek is otthont adhat.Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban tárgyalt Olivier Ginon-nal, a Hungexpót üzemeltető francia GL events cégcsoport elnökével; a megbeszélésen a magyar gazdaság újraindításáról, ezen belül is a rendezvényszervező szektor talpra állításáról volt szó - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A CBRE előrejelzése szerint a turisztikai szegmens indulhat újra elsőként. A hazai szállodapiac több lábon áll, ezért az egyik legkorábbi és legdinamikusabb fellendülés idén Közép-Kelet-Európában Budapesten várható – derül ki a vezető kereskedelmi ingatlan-tanácsadó, a CBRE legfrissebb hotelpiaci elemzéséből. Magyarország belföldi turizmusra vonatkozó statisztikái továbbra is kiemelkedőek régiós viszonylatban, így a nyárra várt újranyitás eredményeként a balatoni és borturizmus beindulása jelentős lendületet adhat. A 2021-re tervezett szállodafejlesztések, valamint a tavaly megnyílt 12 új hotel turisztikai potenciálja pedig szintén kiaknázható.
Kiss Gábor neve összeforrt a közelmúlt legnagyobb lakóberuházásával, a zöld homlokzatokkal kialakított Metrodom Panorámával. A szakembert, aki a 2020-as MÉD-en vehette át a Fejlesztői Szakmai Nagydíjat, a beruházás történetéről, a járványhelyzet piacra gyakorolt hatásáról és a fejlesztések jövőjéről kérdeztük.
A hazai szállodapiac több lábon áll, ezért az egyik legkorábbi és legdinamikusabb fellendülés idén Közép-Kelet-Európában Budapesten várható. Magyarország belföldi turizmusra vonatkozó statisztikái régiós viszonylatban továbbra is kiemelkedőek, így a nyárra várt újranyitás eredményeként a balatoni és borturizmus beindulása jelentős lendületet adhat.
A járvány ellenére is ott van a magyar Kőröstej Csoport Dubajban a Gulfood 2021 kiállításon. Az önálló, külön standon 200 kilogramm sajtot mutatnak be a főleg arab importőröknek és a látogatóknak - a világhírű Hajdú grillsajtok, a kashkaval, a labneh és a többi sajt is megkóstolható.
Már több mint 30 műtéten van túl Magyarországon a Nyugat-Európában is újdonságnak számító, speciális robot, amivel minden eddiginél pontosabban lehet végrehajtani a térdprotézisek beültetését – tudtuk meg Dr. Domán István Ph.D. csípő- és térdprotézis specialistától, aki jelenleg a technológia egyedüli hazai alkalmazója.
Bár a COVID-19 járvány és annak hatásai jelentősen érintették, a prágai szállodapiac továbbra is a szállodaüzemeltetők figyelmének középpontjában áll. A közép- kelet és dél-kelet európai régióban a szállodaüzemeltetők legfőképpen Prága, Budapest és Varsó iránt mutatnak érdeklődést, emellett számos kisebb – főleg lengyel – regionális város is felkerült a lista első 30 helyére. Az üzemeltetők bíznak a piac mihamarabbi helyreállásában, és azt jósolják, hogy a kisebb városok már 2022-re, míg a nagyobb városok 2024-re érik el a 2019-es szintet.
A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert…
Jön a Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban is…
Prazsák Gábor irányítja telephelyvezetőként 2025 májusától a…