2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Archívum

A járvány a World Press Photo egyik fő témája

2021-09-24 225

Megnyílt a World Press Photo (WPP) kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol 151 sajtófotót láthat idén is a közönség. A kiállítás felvételeit nemzetközi zsűri válogatta 130 ország 4315 fotóriporterének 74 470 fotójából, a tavalyi év témái között nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-járvány, amely az összes kategóriában megjelent - mondta Révész Tamás, a kiállítás szervezője.

Kiemelte: az elmúlt évben, miközben az emberiség globális együttműködéssel igyekezett leküzdeni a járványt, a fotóriporterek a pandémia mellett regionális konfliktusokról, szociális problémákról, természeti szépségekről, környezetvédelemről és sporteseményekről is tudósítottak. A válogatásban az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktusról vagy a bejrúti robbanásokról is láthatók képek.

A kiállítás kísérőprogramja, a Digital Storytelling pedig dokumentarista filmjeivel fontos ismereteket ad át a közönségnek - tette hozzá.

Horgas Judit, a Liget folyóirat szerkesztője elmondta: magyar költők, írók és esszéírók 21 alkotást készítettek a mostani WPP pályázat alkotásaihoz. Az írások a kiállítás ideje alatt sorozatban jelennek meg október 23-ig a folyóiratban.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy immár negyedik alkalommal ad otthont a nemzetközi tárlatnak az intézmény, és az együttműködés folytatódik, a közeljövőben újabb öt évre szóló szerződést írnak alá a World Press Photóval. A nemzeti múzeum a kortárs fotográfiának továbbra is helyszíne, bázis, otthona lesz - hangsúlyozta.

Hagyományosan egy kísérő kiállítás is kapcsolódik a nemzetközi tárlathoz, idén a Szebeni Műhely Lát-lelet című jubileumi tárlatán tizenöt magyar fotóművész mutatkozik be saját témában készített fotókkal.

"A magyar fotográfia hasonló színvonalon tevékenykedik, működik, mint a nemzetközi élmezőny"

- hangsúlyozta L. Simon László, kiemelve: a magyar fotográfia a kezdetektől mind a mai napig Európa és a világ élvonalába tartozik.

A World Press Photo kiállítása három fő tematika köré csoportosul, ezeken belül különböző kategóriákban láthatók a képek - mondta Martha Echevarria, a WPP kurátora.

Az egyik lefontosabb téma a Covid-19 okozta válság, amely mindegyik kategóriában megjelenik: a sportban, a környezet és természet bemutatásában is. Nagy számban láthatók a kiállításon a társadalmi tüntetések és az évről évre egyre nagyobb hangsúlyt kapó éghajlati válság is.

Kifejtette: a tavalyi évben a nemzetközi szervezetnek is meg kellett küzdenie a világjárvánnyal, a korábbi évekhez képest kevesebb kiállítást rendeztek. Azt megelőzően mintegy 110 városban voltak jelen, a járvány következtében 2019-ben és 2020-ban csak 60 helyszínen, idén reményeik szerint 80-90 városban mutatkozhat be a kiállítás.

Az első World Press Photo nemzetközi versenyt holland fotósok szervezték 1955-ben. Azóta a pályázat a világ fotósainak legrangosabb versengésévé vált, amelynek kiállítását évente körülbelül 4 millióan nézik meg.

I Forrás: inforadio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

Az Ares Management logisztikai parkokat értékesít Csehországban és Magyarországon

More details
A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

A munkatér-kialakítás stratégiai eszközzé vált a bérbeadásban

More details
A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

More details
BorsodChem:

BorsodChem: "Komoly feladat megszerettetni a kémiát"

More details
Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

More details
Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

Érkeznek a tudatos vásárlást segítő digitális élmények

More details
Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

Túlélési stratégia közel 100 millió év tapasztalatával

More details
A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

A rugalmas munkavégzés és a munkahelyi élmény alakítja az irodapiacot

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője