2026. február 6., péntek - Dóra

A rezsiszámlák várható emelkedése ismét ráirányította a figyelmet a magyar ingatlanok energetikai állapotára. Bár a helyzet elszomorító, az energetikai korszerűsítésekkel – főleg a nyílászárócserével és a szigeteléssel – jelentősen javítható lenne még a legelavultabb épületek állapota, egyben a rezsiszámlája is – erre dolgoztak ki szakmai javaslatot a hazai építőanyag-gyártók.

Jelentősen növekedett a kibertámadások száma, és új típusú fenyegetések is felütötték a fejüket. A papíralapú és digitális adatkezelés területén 70 évnyi tapasztalattal rendelkező Iron Mountain szakértői összegyűjtötték négy tanácsot, amelyeket követve a vállalkozások egyszerre tudják jobban hasznosítani adatvagyonukat és növelni biztonságukat.

Tervpályázatot írtak ki az MCC révfülöpi üdülőfejlesztésére, a pályamunkáknak a meglévő épületállomány felújítására, átépítésére, valamint az új épületekre kidolgozott terveket kell tartalmazniuk, emellett várják a beépítetlen, szabad területekre vonatkozó hasznosítási javaslatokat, táj- és kertépítészeti terveket is - írja az építészfórum.

Májusban 9.9%-kal nőtt az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Épületek főcsoportban 12.0% volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 7.7%-kal volt magasabb a termelés, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 5.8% volt a növekedés a teljesítményben.

Számos budapesti épület idézi fel a magyar főváros bohém múltját, de egyik sem olyan elbűvölő, mint az UNESCO által megőrzött Matild-palota – írja a tekintélyes amerikai Travel and Leisure. A bennfentesnek tűnő szerző ezután részletesen bemutatja a két palota történetét, majd megjegyzi, hogy „130 vendégszobájában és lakosztályában finom magyar hímzések és mozaikcsempék motívumai idézik a Gellért termálfürdőt, amely a város egyik leghíresebb szecessziós stílusú épülete.”

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és Robertson Hungary - ezúton közzéteszi 2022 második negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését.

Még meredekebb emelkedőre kerültek júniusban az átlagos bérleti díjak lakbérek országos szinten és a fővárosban egyaránt. Júniusban ugyanis a havi drágulás 3,8 százalékos volt, Budapesten pedig 4 százalékos, ezzel szemben májusban 2,6, illetve 2,5 százalékot tett ki.

Az irodai munka egyik fő előnye, hogy együtt lehetünk a kollégákkal. A munkahelyi társas érintkezés köztudottan fokozza a kreativitást és a produktivitást, ezért a vállalatok arra összpontosítanak, hogy a munkavállalóknak több helyet biztosítsanak a szocializációhoz és a csapatmunkához. Mivel a poszt-Covid munkaszokások még mindig gyorsan változnak és a vállalati központok átszervezése időt és pénzt igényel, a New Work által gyűjtött piaci visszajelzések szerint sok munkáltató lehetőséget biztosít alkalmazottai számára, hogy flex (rugalmas) irodákban dolgozzanak.

Most az is kiderül, miért jobb a világos szín kánikula ellen. Ha térkövekről van szó, ma már nem csak a szürke és a sötét árnyalatok felkapottak: egyre többen választanak izgalmas színeket és formákat, hogy ezzel sajátos karaktert adjanak a kertjüknek és az otthonuknak. A szemrevaló lehetőségek azonban nem állnak meg a burkolatnál. A térkővel való dekorációnak csak a képzeletünk szabhat határt.

Kánikulában a laptopok is veszélyeztetettek. Ahogy azt már meg is tapasztalhattuk, idén nyáron nagyon komoly hőhullámokra kell felkészülnünk Magyarországon. Az extrém hőség ráadásul nemcsak az emberi szervezetet viseli meg, hanem a számítógépeket is. Tóth Roland, a Furbify munkatársa arról beszélt, 30 Celsius-fok feletti hőmérsékleten már könnyen túlmelegedhetnek az eszközök, és minél melegebb van, annál nagyobb annak a veszélye, hogy a laptop vagy a PC meghibásodik. A szakember felhívta rá a figyelmet, a bajt intő jelek előzik meg, ilyen lehet például, ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál, vagy ha a programok rendkívül lassan futnak rajta.

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője