2026. február 6., péntek - Dóra

A tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő kisfesztivál keretében MÓRIKUM névjegy alatt a móri unikumokat gyűjtjük össze és ismertetjük meg látogatóinkkal.

Az elsőként 1996-ban megrendezett fesztivált minden év augusztus közepén a szolnoki Tisza-parton, a Tiszai hajósok terén rendezik meg, programja pedig évről évre számos kortárs művészeti ág produkciójával egészül ki.

A neves esemény először 1991-ben került megrendezésre, azóta már hagyománnyá vált az – eleinte kétévenként, később évenként megrendezésre kerülő – fesztivál, amelyen minden alkalommal számos néptáncegyüttes mutatkozik be.

A szervezők számításai szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A nyitónap telt házas volt, további kettő, a pénteki és a szombati csaknem telt házas.

Egy friss kutatás szerint a magyarok rengeteg használaton kívüli elektronikai eszközt tárolnak otthon. Régi mobiltelefont például a lakosság 63 százaléka tart a fiókjában. Sokan tartaléknak őrzik ezeket, de többen nem is tudják, mit érdemes velük kezdeni, vagy csak nincs kedvük foglalkozni a kérdéssel. A Yettel ezért Balika István e-hulladék szakértővel, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének elnökségi tagja segítségével mutatja meg, miért érdemes az újrahasznosítást választani.

Míg az első negyedévet még az árak emelkedése, a másodikat pedig a stagnálás jellemezte, elképzelhető, hogy most akár csökkenés is kezdődhet, legalábbis bizonyos szegmensekben. A szakértő szerint a nagy, korszerűtlen családi házak esetében akár 20-35 százalékkal alacsonyabb árak is indokoltak lehetnek az értékesíthetőséghez.

A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek közelgő 50. adása alkalmából Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető számot vetettek a globális pénzügyi világ zöldülésének eredményeiről.

Átalakította az életünket a világjárvány alatt elterjedt távmunka, amelyet jó néhány munkáltatónál részben vagy teljesen megtartottak. Megtapasztaltuk, hogy a „szakadozó internet” (valójában a hálózat túlterhelt, nem jól tervezett) mennyire ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, megnehezíti a gördülékeny meetingelést. Az irodákban egyre több és újabb okostelefon, notebook, tablet és egyéb vezeték nélküli eszköz akar csatlakozni a céges hálózatra. A céges Wi-Fi hálózatok fel vannak készülve ilyen extrém terhelésre? És akkor az egyre nagyobb teret hódító IoT eszközök, - például érzékelők és villanykapcsolók - hálózati igényeiről még nem is beszéltünk. Érdemes korszerűsíteni/lecserélni a vállalati Wi-Fi hálózatokat!

Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszúkás csokoládé, őrségi diópálinkás csokoládé, mentás csokoládé, levendulacsokoládé. Nem, nem a mesebeli Gombóc Artúr kedvenc csokoládéinak sorát soroljuk, hanem egy nagyon is valóságos őrségi csokoládéműhely csokoládékülönlegességeit.

2022. szeptember 5-től már nem lesz kötelező COVID-19 védőoltással rendelkezniük a Royal Caribbean és a Celebrity Cruises utasainak - legalábbis járataik többségén. A világ legnagyobb tengerjáró hajóit is üzemeltető cégek a lazítás ellenére továbbra is fenntartják a tesztelési követelményeiket, ám számos vendég számára nyitják meg újra az utazás lehetőségét.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője