2026. június 11., csütörtök - Barnabás

A világ legnagyobb ingatlan szakmai szövetsége az 1951-ben alakult párizsi székhelyű FIABCI Magyar Tagozata idén huszonhetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A pályázat fővédnöke Lánszki Regő államtitkár, országos főépítész.

A Black Week kezdetével – amelyet november 28-án a Black Friday zár – a cseh kiskereskedelem megkezdte az év legerősebb értékesítési időszakát. A CBRE, amely Csehország-szerte jelentős bevásárló- és kiskereskedelmi portfóliót kezel, és teljesítményüket a Shopping Centre Indexen keresztül követi nyomon, hangsúlyozza: a novemberi promóciók és az adventi időszak együtt alkotják mind az offline, mind az online kiskereskedelem kritikus szakaszát.

A közép-kelet-európai (CEE) ingatlanpiacokon fokozatosan erősödik a bizalom, a befektetői hangulat pedig az óvatos optimizmustól egyre inkább az érdemi megvalósítás felé mozdul el – derül ki a Colliers legfrissebb, CEE Investment Scene Q1-Q3 című elemzéséből. A régió továbbra is ellenállónak és vonzónak bizonyul, amit a mérséklődő infláció, az erős lakossági fogyasztás és a magas foglalkoztatottság is támogat.

Komoly szakmai elismerésben részesült a közép-európai ingatlanpiac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WING. A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata idén huszonhetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelyen a vállalat Liget Center projektje is többszörösen díjazott lett. A gálát november 21-én a Danubius Hotelben tartották, ahol a hazai ingatlanszakma legkiemelkedőbb fejlesztéseit ismerték el - értesült az OGH hírügynökség.

A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése az elmúlt években elsősorban a szoftveres innovációkról szólt: a nagy nyelvi modellek, a generatív rendszerek és a felhőalapú számítás dominálták a technológiai diskurzust. Mára azonban világossá vált, hogy a következő technológiai ugrást nem a szoftver, hanem a mögötte álló hardver fogja meghatározni. Az energiahatékony, célzott AI-chipek, a fejlett félvezető-architektúrák és a neurális hálózati gyorsítók új korszaka veszi kezdetét. A globális AI-hardver piac mérete 2024-ben 59 milliárd amerikai dollár volt, de a terület 2034-re elérheti a 296 milliárd dollárt is, 18%-os éves növekedési ráta mellett a Global Market Insights 2025 júliusi elemzése szerint. Ezáltal a munkaerőpiacon felértékelődik azoknak a szakembereknek a tudása, akik nemcsak szoftveres, hanem hardveres tudással is rendelkeznek.

Átadták az Év Női Logisztikusa és az Év Fiatal Női Logisztikusa díjakat, amelyeket a Waberer’s és a Navigátorvilág szakmai médium azzal a céllal alapítottak 2023-ban, hogy láthatóbbá tegyék a logisztika meghatározó női szakembereit. Az Év Női Logisztikusa díjat Juhászné Seres Orsolya, az Év Fiatal Női Logisztikusa díjat pedig Varasdi-Mestyán Gitta Margit vehette át.

A húszéves Müpa megindító karácsonyi kisfilmjével a közösen megélt élmények generációkon átívelő erejére hívja fel a figyelmet, és ahogy megszokhattuk, az év vége közeledtével ünnepi programkínálattal ajándékozza meg a közönséget. Anna Netrebko életében először énekli Verdi Requiemjének szoprán szólamát, visszatér az ötszörös Grammy-díjas Esperanza Spalding, és hamarosan bérletbontással válnak elérhetővé a Budapesti Wagner-napok előadásainak jegyei is.

Közeleg a kiskereskedelem év végi csúcsszezonja. A Black Friday a profitmaximalizálás mellett arra is jó apropó a vállalatok számára, hogy felülvizsgálják marketingstratégiáikat. A statisztikák már egyértelműen mutatják, hogy a hagyományos vevőcsalogató eszközök átalakításra szorulnak, a női vásárlóerő mára megkérdőjelezhetetlenné vált a piacon.

A digitális iparágban előnyben vannak azok, akik a mesterséges intelligenciát átfogóan képesek integrálni a működésükbe – derül ki a Marketing&Média „TOP50 Digitális vezető” rangsorból, amelyet idén tizenhatodik alkalommal állított össze kommunikációs szaklap. A lista élén ezúttal Bán Zoltán (Net Média Zrt.) végzett, Gulyás Márton (Partizán) lett a második, Martis István (Profession.hu) pedig a harmadik. Az élmezőny összetétele azt mutatja, hogy a digitális piac ma egyszerre jutalmazza a hosszú távú építkezést és a gyors, adatalapú alkalmazkodást.

A digitális korszakban az adatok kezelése, védelme és lokalitása már régóta kulcskérdéssé vált. 2025-re az adatszuverenitás nemcsak jogi és etikai kihívássá, hanem technológiai hajtóerővé is lett. Az edge computing (peremhálózati feldolgozás) robbanásszerű terjedése ennek a trendnek köszönhetően gyorsult fel.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője