2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Szívhez szóló karácsonyi kisfilmmel készül a Müpa az adventi időszakra

2025-11-24 521

A húszéves Müpa megindító karácsonyi kisfilmjével a közösen megélt élmények generációkon átívelő erejére hívja fel a figyelmet, és ahogy megszokhattuk, az év vége közeledtével ünnepi programkínálattal ajándékozza meg a közönséget. Anna Netrebko életében először énekli Verdi Requiemjének szoprán szólamát, visszatér az ötszörös Grammy-díjas Esperanza Spalding, és hamarosan bérletbontással válnak elérhetővé a Budapesti Wagner-napok előadásainak jegyei is.

A Müpa az elmúlt két évtizedben milliók közös élményeinek és emlékeinek meghatározó színterévé vált: minden előadása művészi teljesítményeket vonultat fel, és – talán nem túlzás állítani – olykor életutakat is formál. Ezt az élményt idézi fel az intézmény karácsonyi kisfilmje, amely egy fiatal pár történetén keresztül mutatja meg, miképpen válhat a Müpa a mindennapjaink természetes részévé. A világ változik, az élmény örök – ezt az üzenetet önti vizuális formába a Fazakas Péter rendezte alkotás, amely többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Müpa hűséges törzsközönségének közreműködésével készült.

Az ünnepvárás időszakában azonban a Müpa nemcsak a legszebb pillanatok felidézésére buzdít, hanem gondol az új élményekre is: 2026-ban is számos hazai és világsztár fellépése várja majd a közönséget. Január 9-én Anna Netrebko lép színpadra, hogy pályafutása egyik legkülönlegesebb vállalását teljesítse a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A díva ugyanis több évtizedes karrierje során először énekli Verdi Requiemjének szoprán szólamát a lengyel Agnieszka Rehlis, a sztártenor Matthew Polenzani és a Karajan-díjas Köpeczi Sándor társaságában, Michelangelo Mazza vezényletével.

A kortárs zenére fogékony nézőket január 29-én a komponista Márta István, a trombitás-zeneszerző Jalalu-Kalvert Nelson és a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra Párhuzamos valóságok című estje várja az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében. Nelson – akárcsak a MAO – valódi zenei hídépítő, aki a jazz, a kortárs klasszikus hagyomány és az improvizáció között könnyedén egyensúlyozva invitál újszerű gondolkodásmódokra. Február 10-én az ötszörös Grammy-díjas, magára komponistaként, költőként, táncosként, történetmondóként és zeneterapeutaként is tekintő Esperanza Spalding tér vissza, hogy saját művészi univerzumába vezesse a közönséget. Márciusban érkezik a Győri Balett új előadása, amely Bram Stoker gótikus vámpírtörténetét dolgozza fel. A Nosferatu című produkcióban minden adott lesz a borzongáshoz: sejtelmes, fény-árnyékokra épülő látványvilág, feszültséggel teli zene és persze Velekei László koreográfiája.

A Müpa az operarajongókról sem feledkezik meg, elérkezett a jubileumi Budapesti Wagner-napok bérletbontásának ideje: a dupla Ring-tetralógia egyes előadásaira a jegyek már külön-külön is megvásárolhatók.

Már hagyomány, hogy az intézmény a karácsonyi készülődést megkönnyítendő további meglepetéssel is kedveskedik: a Müpa saját rendezésű előadásaira szóló jegyek vagy ajándékutalványok vásárlása esetén minden elköltött 10 000 forint után 1000 forintos utalvánnyal lepi meg a vásárlókat. Így aki élményt ajándékoz, most valóban többet adhat.

A most meghirdetett programokra a jegyértékesítés a Müpa+ hűségprogram tagjai számára november 25-én, míg a nagyközönségnek november 27-én 10 órától indul.

A Müpa karácsonyi kínálata: https://mupa.hu/jegyek-berletek/karacsonyi-meglepetes

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője