2026. június 9., kedd - Félix

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból, amelyben több mint ezer vállalat vett részt.

Ami az állam pénzéből épül Magyarországon, annak ezentúl meghatározó mértékben a magyar munkaerőre és mérnöki tudásra alapozva, magyar alapanyagból és technológiával, a magyar gazdaságot gyarapítva kell készülnie – jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) ünnepi közgyűlésén.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. A vállalatvezetők ünnepélyes keretek között írták alá azt a megállapodást, amelyben főként a magyar és közép-kelet európai piaci igények ellátását biztosító kőzetgyapot hőszigetelőanyag gyárak létesítését célozzák.

Az ingatlanpiacon és az irodabútor-piacon egyaránt érzékelhető, hogy elkezdődött a takarékoskodás. A home office ugyan tartósan teret nyert, ám közben elmaradt az otthoni munkavégzéstől várt keresletnövekedés az irodai eszközök piacán. Nagyon sokan dolgoznak otthonukban fizikailag és mentálisan nem megfelelő feltételek mellett.

Már jó ideje látszik a számokból, hogy egy nem feltétlenül kedvező időszak elé néznek az irodaapiaci bérbeadók. Egyre több az üres iroda, mözben továbbra is rendkívül magasak az építési költségek, a meglévő irodaházakban pedig egyre nagyobb az energia-árnövekedés.

Az energiaköltségek emelkedése egyre inkább az olcsóbb és ebből következően a kisebb lakások irányába tereli a vevőket. Egyes vélemények szerint ennek a folyamatnak lehetnek haszonélvezői a garzonlakások, melyek a piacon elérhető legkisebb méretű ingatlanok. De mi a helyzet a valóságban? Hogyan látják az ingatlanközvetítők?

2021-ben a használati mintákra vonatkozó bejelentések száma világszinten 28,1 százalékkal nőtt, ezzel számuk elérte a 3 millió bejelentést. A "kisszabadalom"-nak is nevezett használatiminta-oltalom a szabadalommal megegyező jogokat nyújt, de segítségével gyorsabb, olcsóbb és egyszerűbb védelmet lehet szerezni. A használatiminta-oltalom akár minden kézzel fogható termék oltalmazására alkalmas, a legegyszerűbb hétköznapi használati tárgyaktól, az építőipari szerkezeteken és gépipari berendezéseken át az összetettebb technológiai rendszerekig.

Többet költünk élelmiszerekre a karácsonyt megelőző időszakban, és ezzel párhuzamosan a minőségi termékek iránt is látványosan megnő a kereslet. Decemberben hagyományosan jelentős mennyiségek fogynak mikulás csokiból, szaloncukorból és pezsgőből is, több halat, kacsát és libát is fogyasztunk, de a helyenként már hiánycikknek számító ársapkás termékeket is kiemelten keresik az interneten a fogyasztók. A közelmúltban MagyarBrands díjjal kitüntetettKözért+ elemzései szerint mindenki próbálja a legtöbbet kihozni a pénzéből. Magyarország első hazai online termelői piacán ezért kiemelt akciókkal, többek között áfamentes ajánlatokkal is várják a vásárlókat.

A Heineken Hungária Sörgyárak az Atenor új irodaparkjában, az Aréna Business Campusban alakította ki új hazai központját a Hungária körúton mintegy 1200 négyzetméteren. Bemutatjuk Az Év Irodája verseny újabb nevezőjét.

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) sorozatának harmadik, befejező része.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője