2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Németország után már Olaszország és Lengyelország is garanciákat akar arra, hogy 2035 után is lehessen belső égésű motorokkal szerelt új autókat értékesíteni az Európai Unióban. Az autógyártók szerint az utolsó szög lenne a belső égésű motorok koporsójába a jelenlegi formájában az Európai Bizottság nemrég benyújtott törvénytervezete, amely szerint 2035-től csak szén-dioxid-semleges új autókat adhatnak el az Európai Unió területén. 

VIP lounge, étterem és naperőmű is kerülhet az új fővárosi sportparkba, amit a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánított. Multifunkciós sportcsarnokot épít a kormány Budapesten – szúrta ki a hírt az RTL. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adataiból kiderül, az MTK-sportpark névre keresztelt beruházás a budapesti Kerepesi úton, az Aréna Mall Mall melletti területen kap helyet.

Nem volt jó éve a hazai árufuvarozásnak tavaly, a nemzetközi gazdasági nehézségek, az energiaárak megugrása, az infláció, az orosz-ukrán háború, valamint az aszály okozta terméskiesés miatt visszaesett az áruszállítás Magyarországon. A közúti, vasúti és vízi áruforgalom volumene (261 millió tonna) 6 százalékkal, teljesítménye (50,2 milliárd tonnakilométer) 0,5 százalékkal csökkent tavaly 2021-hez képest az előzetes statisztikai adatok szerint.

Nógrád vármegye első Aldi üzlete nyílt meg március 9-én Balassagyarmaton, a 22-es főút mentén, melynek a helyiek is rendkívül örültek – írja a Liner. A nyitás alkalmából az áruház számos terméket akár 70%-os kedvezménnyel kínál.

Európa-szerte felszaladtak a jelzálogkamatok, és egy finnországi ingatlankötvény bedőlése a hatalmas amerikai befektető, a Blackstone támogatása ellenére a 2008-as pénzügyi válság emlékeit idézi fel. A bankok tőkehelyzete most jobb, mint akkor.

Az elektromosautó-piacon a Teslával egy ligában játszó BYD az eredeti tervei szerint Nagy-Britanniában épített volna autógyárat Európában. A Brexit miatt viszont már nem biztos, hogy megérné a szigetországba vinni a beruházást – ellenben Magyarország jó ötlet lehet az autóipart támogató gazdaság miatt.

Utánajártunk, hogy biztonságos-e a Revolutot használni, miután a könyvvizsgálója nem hitelesítette a fintechcég összes, 2021-es pénzügyi évére vonatkozó bevételét. Habár a magyar hatóságnak csak korlátozott eszközei vannak, a vállalat az Európai Unióban teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, és állítják: vitás esetben van lehetőség segítséget kérni tőlük – angolul.

Bár több üzletlánc is elkezdte néhány termék árát tartósan csökkenteni, a vállalkozásoknak továbbra is szembe kell nézniük a magas és nehezen megfizethető rezsiárakkal.

Csaknem három éve van jelen Közép-Európában a GLP, a logisztikai ingatlanok, a digitális infrastruktúra és a megújuló energiák terén tevékenykedő globális befektetéskezelő csoport.

2022 december elején adták át a MOL Campust Budapest új városnegyedében, a BudaParton. Az irodaház a magyar főváros első igazi magasháza: a 143 méter magas épületbe a MOL mintegy 2500 alkalmazottján kívül a nagyközönség is beléphet majd, hogy a 120 méter magasan elhelyezkedő kilátóteraszról csodálhassák a budapesti panorámát.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője