2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke: 55,3. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassabb bővülési folyamatokról számoltak be.

Szabadalmaztatás alatt álló magyar találmány jelentheti a megoldást a térburkolat-építő szakmában komoly gondot okozó munkaerőhiányra. A világ fejlettebb részén, így Magyarországon is, a fiatal generáció egyre ritkábban választ olyan szakmát, ami nehéz fizikai munkával jár, ráadásul alacsony presztízsű. A fiatalok ma már nem akarnak ácsnak, kőművesnek vagy tetőfedőnek menni, mert az „ciki”. Az építőipar ezért kifejezetten nehéz helyzetben van, a nyugati társadalmakban, hazánkat is beleértve, két megoldási mód látszik körvonalazódni: az egyik, hogy Keletről hoznak be munkaerőt, a másik pedig, hogy olyan technológiákat fejlesztenek ki, amik a munkát hatékonyabbá, olcsóbbá, gyorsabbá teszik. Ez utóbbira találtunk egy remek példát Magyarországon a térkövezés területén.

Már eddig is legalább 300 ezer forintba került a jogosítvány megszerzése, az infláció azonban ezt a szektort sem kerülte ki; idén tavasszal már 330 és 360 ezer forint közötti összegeket kell félretenniük azoknak, akik vezetni tanulnának. Meglepő módon vidéken többet, mint Budapesten.

A GDPR miatt egyre szigorúbbak a sütikre vonatkozó szabályozások, de még mindig beazonosíthatóak vagyunk felhasználóként, ha visszatérünk egy korábban már felkeresett weboldalra. Dávid Ádám online marketing szakértő elmondta, vannak olyan szoftverek, melyek virtuális kameraként figyelik meg a lépéseinket az online térben, az algoritmusok ezek alapján tudják azt is, mikor születik majd meg a gyermekünk vagy mikor megyünk nyaralni.

Befutottak a nagyobb bútoráruházláncok elmúlt üzleti évének eredményei, melyet a korábbi évekhez hasonlóan idén is megvizsgáltunk. A számok alapján kijelenthető, hogy a koronavírus járvány alatt számos változás lépett életbe, részben ezek hatására pedig dinamikus fejlődés jellemzi a piac szereplőit. Kiderül, hogy ki milyen változtatásokkal igyekezett növelni a bevételeit és arra is fény derül, hogy kinek sikerült az IKEA-t és a Jysk-öt is alaposan megszorongatnia.

Nem tudja, milyen vitaminokkal javíthat a hangulatán? Most eláruljuk! A tavaszi fáradtság témája minden évben előkerül március környékén, ám azt kevesen tudják, hogy ez a jelenség valójában nem is létezne, ha egész évben gondoskodnánk a megfelelő vitaminmennyiség beviteléről. Nem mindegy azonban, milyen vitaminkészítményt veszünk le a polcról.

Hegedűs D. Géza 2023. május 8-án, 70. születésnapja alkalmából koncertet ad a Vígszínház színpadán. A színművész életműve, fél évszázada része a Vígszínház történetének. Ezalatt az 50 év alatt nagy sikerű zenés előadások főszereplője volt.

2023-ban már 8. alkalommal várjuk a Cégvezetők Csúcstalálkozójára! A krízisgazdaság lett az új normális. Erre kell felkészülni! Már mindenki túl van az elmúlt bő három év nagy megrázkódtatásain.  Megszokta, együtt él vele. Tudja, hogy a hektikus pénzpiacok, az összeomlott ellátási láncok, az energiakrízis, a vészes munkaerő- és nyersanyaghiány még sokáig marad.  Ebben a kiszámíthatatlanságban kell működőképesnek lenni. Sőt! Növekedni.

Elszálló költségek és demográfiai fordulat. Leginkább ezek a tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy 2023 januárjában csaknem évtizedes mélységbe esett vissza a házasságkötések száma Magyarországon.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára kiemelte: bár kevesebb termék fogy a boltokban, az infláció miatt a szektor bevételei mégis nőnek. Intődy Gábor hozzátette, hogy az orosz-ukrán háború okozta nehézségek dacára tovább zajlik a prémium termékek térnyerése az édességek tekintetében, amit a szakértő számításai szerint az idei húsvét is alátámaszt majd.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője