2024. május 8., szerda - Mihály

Az Egyesült Királyság hétfőn formálisan is bejelentette csatlakozási kérelmét a 11 országot tömörítő  CPTPP-hez (Átfogó és Progresszív Megállapodás a csendes-óceáni Térség Partnerségéről) - írja Reuters.

Tíz évvel ezelőtt sem volt újdonság, ha némely filmben ahhoz, hogy bejusson a főszereplő valamely nagyon biztonságos területre, arcszkennert használt. Ma már ez a jelen. Minden érintés vagy személyazonosító okmány, bankkártya nélkül is tudunk mondjuk banki tranzakciókat indítani, Kínában legalábbis biztosan – olvasható az InfoStarton

Ha csak a bejelentett tervekre hagyatkozunk, a 2020-as évek az űrturizmus aranykora lesz, amelynek végén a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a súlytalanság élményét, de akár a Föld körül keringő, kifejezetten turistáknak épített űrállomásokon is eltölthetnek néhány hetet.

Mindannyian tudjuk, hogy a vendéglátóipar helyzete egyre nehezebb: a közel 3 hónapja tartó korlátozások következtében sokan csődközeli helyzetbe kerültek. Egy autószerviz most arra buzdít, hogy ha megtehetjük, vállalkozóként is segítsük őket.

A koronavírus járvány második hulláma még nem ért véget, és kormány intézkedéseit látva a úgy tűnik, hogy a turizmus és a vendéglátás nagyon nehéz időszaknak néz elébe. Ezzel kapcsolatban azonban sokakban merül fel az a kérdés is, hogy a jelenlegi helyzetben megéri a munkáltatóknak és persze a munkavállalóknak a SZÉP kártya?

A hétórai boltzár és a nyolc óra utáni kijárási korlátozás kitolását, illetve a vendéglátóhelyek részleges nyitását szorgalmazzák többen is. Sokan azonban, érvekkel alátámasztva, ellenzik.

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható Covid-gyorsteszt. A svájci Biosynex termékével ujjbegyvérből beazonosítható a tünetes betegek fertőzöttsége, a múltbeli, már lezajlott fertőzés, illetve az oltottak védettsége.

Európa kulturális és kreatív szektorát a koronavírus-válság jobban sújtotta, mint minden más iparágat, a repülés kivételével – derül ki egy jelentésből, amely jelentős állami és magánberuházásokra szólít fel a hosszú távú, helyrehozhatatlan károk elkerülése érdekében.

A poliészterből készülő magyar zászlók egyre kevésbé tudnak ellenállni a folyamatosan erősödő UV-sugárzásnak és a szmognak, ennél fogva a 6-12 méteres árbócrúdon lévő kültéri zászlók 6-9 hónapnál, a fali zászlók 1-2 évnél nem is bírják tovább a közterületeken, illetve az épületek homlokzatán.

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details
Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

Budapest100 Építészeti Kulturális Fesztivál, 2024. május 9-12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details