2026. június 12., péntek - Villő

Megjelent a Deloitte CE Technology Fast 50 idei listája, amely a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be. A térség 16 országából, köztük Magyarországról is idén összesen több mint 400 vállalat pályázott az immár 24. éve futó programban.

Sokan a magas áraik miatt egyáltalán nem is foglalkoznak az újépítésű ingatlanok kínálatával. Pedig, ha a megtérülést és a használt ingatlanok felújítási költségét, illetve az energiahatékonyságnál tapasztalható különbségeket is figyelembe vennék, akkor már árnyaltabb lenne a kép.

Az Egyesült Államok 30 millió euró értékben adományozott felszerelést Szlovéniának kibervédelemre, a román védelmi minisztérium nagy összegű tendert írt ki légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére, míg Magyarország lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az olasz Berettával.

Háromszor lesz egynapos hétvégénk 2024-ben, a december lesz a legabszurdabb hónap. 2024-ben három olyan szombat is lesz, amikor le kell dolgozunk valamely szabaddá tett hétköznapot. Az első áthelyezett munkanap augusztus 3-án lesz, amikor augusztus 19-ét kell előre ledolgozni, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk ugyanis keddre esik. Cserébe 2024. augusztus 17. és 20. között négynapos hétvégével számolhatunk.

Smart usage of technology in office buildings, accompanied by market indicators such as modern office supply per capita and low vacancy rates, continue to impact positively on the current condition of the office sector in Central and Eastern Europe. However, post pandemic effects, high inflation, increased energy costs and geopolitics have strongly affected the appetite of investors which has translated into a 65% YoY decrease of the office investment sector in CEE-6, reveals Colliers in its recent  “ExCEEding Borders: Technology as a remedy for ageing office supply in CEE | 2023/2024” report. 

A pandémia utáni időszak hatásai, a magas inflációs környezet, a növekvő energiaárak és a geopolitika turbulenciák igencsak megfeküdték a befektetők gyomrát. Éves összehasonlításban 65%-os visszaesés tapasztalható a CEE-6 régió irodapiacát érintő befektetésekben – állapítja meg a Colliers "ExCEEding Borders 2023/2024: a technológia mint megoldás a CEE régió öregedő irodakínálatára” címmel megjelent piaci jelentése.

A Google már vizsgálja a Google Drive felhasználók dühös bejelentéseit, amelyek szerint személyes fájljaik váratlanul egyszer csak eltűntek a felhőszolgáltatásból, akár több hónapra visszamenően.

A startup vállalkozások régi álma válik valóra január 1-jétől. Jövő évtől ugyanis ezek a cégek adómentesen adhatnak részesedést munkavállalóiknak és vezető tisztségviselőiknek. Így ezeknek a személyeknek a tulajdonosi szemléletmódja és motivációja most már kerülőutak nélkül is adóhatékonyan biztosítható. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segített összefoglalni a változásokat.

Az épületkarbantartó szerszámkészletének ma már éppúgy része a mobileszköz és a laptop, mint a csavarhúzó és a villáskulcs. A munkaerőhiány, az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a képletbe újonnan belépő közel-keleti háború miatt várható újabb energia-, anyag- és alkatrészellátási kihívások ellenére a létesítménygazdálkodási szakemberek optimisták. Az idén 10 éves Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) idei utolsó negyedévi hangulatindexe alapján (53,24) a következő évre nézve is bizakodó az előrejelzés, a vállalatvezetők a piac további növekedését várják, kiemelt figyelmet szentelve az ESG kritériumoknak, a PropTech megoldásoknak és az oktatás ügyének.

Novembertől új épületenergetikai szabályok lesznek érvényesek, s megváltozott az energetikai tanúsítványi rendszer is – mindez komoly változást jelent, hiszen még inkább felértékeli a napelemekkel, hőszivattyúval, okosotthon-irányítással működő ingatlanok értékét. Mindemellett kulcsfontosságúvá válik az energiafelhasználási adatok értelmezése és a modern technológiák alkalmazása.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője