2026. június 9., kedd - Félix

A Womenture program célja, hogy segítse az ötletfázisban lévő női projekteket, valamint összekösse őket nemzetközi szerepőkkel. A legjobb öt projekt mutatkozhatott be a májusi Female Founders Summit-on. Mutatjuk őket.

A 190 éves Caola is bemutatta vízióját a jövőre nézve. Első alkalommal rendezte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Kreatívipari Fórumot, amelynek célja a kreatívipar stratégiai fejlesztési irányainak megvitatása volt. Az eseményen több mint tíz hazai tulajdonú kreatívipari vállalkozás képviseltette magát.

A szálloda születésnapi rendezvényén a vendégek a Párisi Udvar épülete és annak történelme által inspirált rejtvényeket és titkos kódokat fejthettek meg. Öt évvel ezelőtt, május 20-án fogadta első vendégeit a Párisi Udvar Hotel Budapest, azonban a szálloda története tíz évvel ezelőtt kezdődött az épület teljes körű rekonstrukciójával és újjáépítésével. A kiemelt védettségű műemléképület, amely Budapest egyik ikonikus helyszíne és a városkép meghatározó része, 2019-ben nyerte el végső funkcióját. Ötcsillagos luxusszállodaként ötvözi a történelmi eleganciát a modern kényelemmel és szolgáltatásokkal.

A Rákóczi Tábort bővítő beruházás a vár közelében épül meg.Áprilisban már beszámoltunk a Sátoraljaújhelyre tervezett új turisztikai beruházásról, egy ötvenszobás, négycsillagos hotelről, melyet 2650 négyzetméter alapterülettel fognak felépíteni. A szállodához szaunákkal, medencével, pezsgőfürdővel, sószobával ellátott wellnessrészleg is kapcsolódik majd. Az épület tetőszintjén skyteraszt is ki fognak alakítani.

A tanácsadó testület tagjai a turizmus, ingatlanfejlesztés, marketingkommunikáció és bankszektor elismert szakemberei, akiknek közös küldetése, hogy a Hilaris Hotels nem csak Magyarországon, hanem a régió turizmusának fejlesztésében és bővítésében is kulcsszerepet játsszon. Minden egyes tag széleskörű tapasztalatot, gazdag tudást és egyedi nézőpontot képvisel – már korábban is sokszorosan hozzájárulva a turizmus fejlődéséhez.

Idén sem marad el a Csokifagyi napja. Idén újra féláron ehetjük a csokifagyit az ország számos pontján. Az idei évben már 10 vármegyéből csatlakoztak. Harmadik alkalommal 2024. június 7-én kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva a nemzetközi naphoz, hiszen évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein.

Paks városa kapcsán mindenkinek az atomerőmű jut eszébe. Pedig ha a településen jobban körbenézünk, lépten-nyomon okos megoldásokba botlunk. Persze ezek a fejlesztések korántsem öncélúak, hanem a helyiek biztonságát, kényelmét szolgálják vagy éppen arra hivatottak, hogy összehozzák a családtagokat.

A napjainkban szupergyorsan változó üzleti világban a közép- és nagyvállalatok számára elengedhetetlen a hatékony informatikai rendszerek kiépítése és használata.

2024. június 13-án a budapesti Millenárison kerül megrendezésre az év egyik legjelentősebb üzleti rendezvénye, a Business Fest. A fesztivál egyedülálló lehetőséget kínál a résztvevők számára, hogy első kézből ismerjék meg az üzleti világ legfrissebb trendjeit, újításait és legfőbb kihívásait. Az esemény során a résztvevők nemcsak tudásukat bővíthetik, hanem értékes kapcsolatokat is építhetnek kiemelkedő szakemberekkel. Az üzlet társasjáték. Ne játszd egyedül!

Németországban állítólag mintegy 100.000 már legyártott elektromos autó van raktáron, annak ellenére, hogy tavaly jelentősen nőtt az export. Ez derül ki a chemnitzi autóipari szakértők elemzéséből - tudósít az autopro.hu.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője