2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Üzleti hírszerzés és biztonság

Joghallgatókat segítő AI-asszisztens és álláskeresést optimalizáló szolgáltatás: ilyen projektek mutatkoztak be a Female Founders Summit-on

2024-06-06 2831

A Womenture program célja, hogy segítse az ötletfázisban lévő női projekteket, valamint összekösse őket nemzetközi szerepőkkel. A legjobb öt projekt mutatkozhatott be a májusi Female Founders Summit-on. Mutatjuk őket.

A Womenture program egyike azoknak a kezdeményezéseknek, melyek a nők helyzetét igyekeznek erősíteni a technológiai és startup-ökoszisztémában. Az Európai Bizottság által finanszírozott projekt célja, hogy segítse az ötletfázisban lévő női projekteket, valamint összekösse őket nemzetközi szerepőkkel. Ennek keretében a programba bekerülő vállalkozók

mentoroktól és iparági szakértőktől kapnak segítséget ahhoz, hogy ötleteiket megvalósítsák, készségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt például a csapatépítésről, a piaci validálásról vagy a pitch-elésről, valamint befektetőket és ökoszisztéma-építőket is magába foglaló kapcsolati hálót építhetnek.

A program legjobb öt, női vezetésű csapata bemutatkozhatott a május 22-én Észtország fővárosában, Tallinban megrendezett Female Founders Summit-on is:

  • Az Application Mastery mesterséges intelligenciát használva segít a diákoknak a tengerentúli programokra való jelentkezésben, ami nemcsak a jelentkezési folyamat technikai átlátását jelenti, hanem a jelentkező személyes brandj-ének, történetének jó elmesélésében is támaszt nyújt.
  • A Vetee.ai úgyszint AI-alapon, 0-24-ben nyújt állatorvosi tanácsadást, küld emlékeztetőt a legfontosabb teendőkről (például oltások, féregtelenítés), áttekintést nyújt a vészhelyzetek kezeléséhez, valamint gyorsan elérhető linkgyűjteményt kínál állatmentő szolgáltatókhoz.
  • A Denning AI egy mesterséges intelligenciával működő chatbot, amelyet arra terveztek, hogy segítsen az angol jogot tanuló joghallgatóknak megérteni az összetett jogi fogalmakat és az esetjogot. Az AI-asszisztens akár jogi fogalmak, akár konkrét jogesetek, ítéletek kapcsán képes érthetően kontextusba helyezni a hallgatót.
  • Az OceanCare speciális, biocid mentes lerakódásgátló szerekkel tesz a biztonságosabb tengeri környezet megteremtéséért.
  • A JobBuddy kifejezetten a sikeres álláskereséshez optimalizálta a mesterséges intelligenciát, ami így segít az álláskereső személyére és a kívánt pozícióra fókuszáló önéletrajz és motivációs levél megírásában, valamint segít felkészülni az állásinterjúra.

A teljes cikk: Joghallgatókat segítő AI-asszisztens és álláskeresést optimalizáló szolgáltatás: ilyen projektek mutatkoztak be a Female Founders Summit-on

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője