2025. május 10., szombat - Ármin

Amióta Richard Owen brit természettudós, anatómus és őslénykutató dinoszauruszoknak, azaz „rettenetes gyíkoknak” nevezte el az ősi hüllők egy csoportját, töretlen az érdeklődés irántuk. Ez nem is meglepő, hiszen ezek az állatok a mezozoikumban, azaz a földtörténeti középidőben évmilliók hosszú során át voltak a földi élet uralkodó létformái. Legősibb képviselőik a triász időszak végén, 233 millió évvel ezelőtt jelentek meg, a legkésőbb élt dinoszauruszok pedig a kréta időszak végén, 65-66 millió éve haltak ki földtörténeti mércével mérve meglehetősen hirtelen.

A közelmúltban a kiberbiztonsági szakértők figyelmeztetést adtak ki a DeepSeek nevű mesterségesintelligencia-alkalmazással kapcsolatban, amely az iPhone-felhasználók körében egyre népszerűbb. Az alkalmazás komoly adatvédelmi és biztonsági aggályokat vet fel, mivel érzékeny adatokat továbbít kínai szerverekre, amelyekhez a helyi hatóságok is hozzáférhetnek.

2025 tavaszán megnyitja kapuit Hévíz legújabb szállodája. A beruházás egyik prioritása volt a természeti értékek helyreállítása a korábban súlyos károkat elszenvedett területen.

Két, a közösségi médiában terjedő kezdeményezés javasolta, hogy február 12-én, valamint február 12. és 14. között az emberek egyáltalán ne vásároljanak, hátha ezzel a lépéssel kikényszeríthető egyfajta árcsökkenés vagy árcsökkentés Magyarországon. Az ötlet nem saját, déli szomszédunktól indult.

A GreenTech Zalaegerszeg 2025. május 22-23-án rendezi meg hatodik alkalommal a Zöld energia és fenntarthatóság szakkiállítást és konferenciát a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. Az esemény célja, hogy platformot biztosítson az energia, nyersanyagok, körforgásos gazdaság, fenntarthatóság, városi és közösségi közlekedés, víz- és hulladékkezelés, valamint ezek finanszírozási lehetőségeinek és kihívásainak megvitatására.

A Hagyományok Háza 2025. február 13. és október 30. között mutatja be a "Folk Fashion – Divat a folklór" című időszaki kiállítását, amely a magyar népművészet és a divat közötti különleges, időtálló kapcsolatot tárja a látogatók elé. A tárlat bemutatja, hogyan inspirálta a népi kultúra formavilága és motívumkincse a divattervezők munkáját a 20. század elejétől napjainkig. A kiállítás középpontjában a Hagyományok Háza gazdag textilkollekciói, valamint magángyűjtők és múzeumok ruhái és személyes történetei állnak.

Elindul a Premium Strongman League 2025-ös szezonja – Európa legerősebb emberei mérkőznek meg egymással!

A bértárgyalás a munkavállalás egyik legfontosabb mozzanata, általában egy alku folyamat, amelyre érdemes előre és alaposan felkészülni. A HR szakember szerint az alkuldozás nem mindenkinek megy, sokan inkább elfogadják a felajánlott bért, pedig lehet ez másképpen is!

Az IKEA új szolgáltatással bővíti elérhetőségét Magyarországon: hat vidéki városban mobil átvételi pontokat nyitott, hogy vásárlói még kényelmesebben juthassanak hozzá a megrendelt termékekhez. Az új lehetőség sokak számára jelenthet megoldást, akik eddig csak a budapesti áruházakból tudtak rendelni, és csökkentheti a kiszállítási költségeket is - hívja fel a figyelmet a storeinsider.hu.

Nagy forgalommal, de továbbra is stagnáló bérleti díjakkal indult az év a budapesti albérletpiacon: amíg a bérlők egyre kevesebbet hajlandók fizetni, a bérbeadók alig engednek áraikból. Januárban a keresleti átlagár 212 ezer, míg a kínálati 248 ezer forint volt, így immár 17 százalékosra nyílt közöttük az árolló – állapítja meg legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo. A keresletben mutatkozó csökkenésnek fontos oka a külföldről érkező Erasmus-ösztöndíjasok elmaradása, ami már 2024 szeptemberétől érezhető.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője