2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Kovács Nóri több mint húsz éve van a profi előadói pályán, mely időszak alatt harmincnál is több lemezen működött közre és 15 szóló albuma jelent meg. Nevéhez fűződik a Magyarország Imázs-dal, a Repülj madár című szerzemény is.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2025-ben is a Frissdiplomás Kft. csapata végzi a ELTE Karriernap szervezését. A 2025 évi ELTE Karriernap időpontja: 2025. április 10. (csütörtök).

Mit nyújt a rendezvény?

  • Lehetőséget a tehetség-utánpótlásra.
  • Találkozást gyakorlati helyet, pályakezdő állást kereső ELTE-s és a lágymányosi kampuszokon tanuló környékbeli egyetemek hallgatóival (pl. BME VIK, BME GTK).
  • Ambiciózus fiatalokat, akik már a végzés előtt szeretnék látni, hogy hol fognak dolgozni.
  • Megoldást aktuális nyitott pozícióitok és vállalati programjaitok betöltésére.
  • Intenzív kommunikációs kampányt az ELTE hallgatóinak körében.

https://www.frissdiplomas.hu/

Időpont: 2025. április 10. (csütörtök).
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus - Északi tömb, Gömb Aula
Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A (térkép)

Újabb bérlők költöznek a WING által fejlesztett, vegyesfunkciós Liberty épületébe: a Zenitech Consulting Zrt. – korábbi nevén Autsoft 1500 négyzetméter irodaterületre, valamint egy nemzetközi nagyvállalat magyarországi képviselete további 2000 négyzetméterre írt alá irodabérleti szerződést. A Liberty bérbeadottsága elérte a közel 80%-ot, valamint az épületbe már beköltözött és jövőben költöző cégek munkavállalói számára tovább bővült a szolgáltatások köre, ugyanis megnyitott szeptemberben az újonnan kialakított Gourmenza étterem.

Már most érezni az elkövetkező másfél évben várható ingatlanpiaci lendület előszelét. Habár a VI. kerületben érezhetően megrogyott a piac az Airbnb-szabályozás hatására, a többi belvárosi kerület fokozódó keresleti nyomás érzékelhető, amit egyre nehezebb kiszolgálni normális lakásokkal.

Fejlesztések is történtek és új munkatársak felvételére is szükség volt, hogy a szakácsolimpián bronzérmes Jakabfi Dávid nagykanizsai műhelyében ki tudják szolgálni a vevőket a dubai csokoládéval. Az arab desszert annyira keresetté vált, hogy már a bejglinél is népszerűbb karácsony előtt, s előjegyzéssel lehet csak hozzájutni, legkorábban januári szállítással. Egyetlen kivétel van: egy decemberi jótékonysági eseményen még kétezer darabot kínálnak, a befolyt összeg egy részéből daganatos gyerekeket támogatva.

Az adventi időszak az örömteli várakozás mellett sokak számára hatalmas stressz is. Hogyan kerülhetjük el, hogy az ajándékozás ne anyagi terhet, hanem valóban örömet okozzon, annak is, aki adja? A GEM Tanulási Központ szakmai vezetője szerint a legfontosabb, hogy az ajándék humorral, szeretettel vagy meglepetéssel legyen fűszerezve, mert ezek garantálják a legnagyobb boldogságot, mind az ajándékozó, mind az ajándékozott számára. 

A modern biztonsági rendszerek – beleértve a fejlett kamerarendszereket, okos szoftvereket és adatfeldolgozó megoldásokat – már nem csak a passzív megfigyelést szolgálják, hanem aktívan képesek felismerni a potenciális veszélyeket és a nem kívánt eseteket.

Ausztriában és Németországban már megszokott, jövőre viszont Magyarországon is lesz készház mintapark. A készházak iránt sokan érdeklődnek, de érthető módón a potenciális vevők szeretnének testközelből is látni egy ilyen házat, megismerni a lehetőségeket, a különböző technológiák előnyeit. Erre hamarosan Budapest mellett is lehetőségük lesz.

Az EU új irányelvei 2027-től kötelezővé teszik a tetőre szerelt napelemeket, ami 150-200 GW új kapacitást hozhat, kihasználva a háztetők hatalmas napenergia-potenciálját.

A Klasszis Csoporton belül működő szakmai portál idén is meghirdette a teljes hazai Horeca-ágazatot felölelő Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyt, amelyen az idén év elején nyíló Melea – The Health Concept először mérettette meg magát.  Az ötcsillagos sárvári szálloda végül két kategóriában is elnyerte a hazai és nemzetközi zsűri által a legjobbaknak ítélt díjat.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője