2026. június 11., csütörtök - Barnabás

A Google hivatalosan bocsánatot kért a kínai Sohu.com portáltól, amiért engedély nélkül használta annak egyik technológiáját. Sohu.com még a múlt héten vádolta meg a keresőóriást azzal, hogy sajátjaként terjeszti a kínai internetes cég szövegbeviteli szoftverének, a Sougou Pinyinnek egyes elemeit.

25 éve került piacra, és sokak első kapcsolata volt a számítástechnika világával - Margaret Thatcher a brit ipar vívmányként személyesen mutatta be a japán miniszterelnöknek. A nyolcvanas évek egyik legnépszerûbb személyi számítógépének huszonötödik születésnapját nem ünnepelhetnénk méltóbban, minthogy felidézzük ...

Charles Simonyi nevét legtöbben a Microsoft fejlesztései kapcsán hallhattuk, holott már jóval előbb megkezdte úttörő munkáját. Sorrendben mindössze az ötödik civil ûrutazó a magyar származású milliárdos, Dr. Charles Simonyi. Legtöbben a Microsoft fejlesztései kapcsán hallhatták nevét, holott már jóval előbb megkezdte ...

Olyan eszközt mutatott be a Vi Technologies, amely lehetetlenné teszi az mobiltelefon lehallgatását - állítják a cég képviselői.  megoldás lényege, hogy a beszélgetést kérésre kódolja, így az kívülállók számára feltörhetetlen lesz. A kódolás olyan erős, hogy feltörése a mai szuperszámítógépeken hosszabb időt venne igénybe mint ...

Nagyvállalatok elnökei és vezérigazgatói, a mûvészeti élet hírességei, egyes országok emblematikus, a közvéleményt megosztó képviselői, illetve nagy hatalmú, ám sok ellenséget begyûjtő üzletemberek. Közös jellemzőjük, hogy valamilyen szinten védelmet szeretnének, ebben pedig nagyban segíthet egy páncélozott autó. Egy átlagos ...

WEP és WPA - mindenki tisztában van ezeknek a szavaknak a jelentésével? Ha nem, eláruljuk, hogy a vezetékmentes hálózati csatlakozás biztonságosságát hivatottak szolgálni - a levegőben terjedő jelek által hordozott információk titkosságát igyekeznek szavatolni az illetéktelenül hallgatózókkal szemben. Létezik azonban ...

A durva, erőszakos bûncselekmények számának növekedése valószínûleg nem politikai vagy társadalmi okokkal magyarázható, mert a kétségkívül hiszterizált közélet nincs, vagy alig lehet hatással a bûnözőkre - állítja Finszter Géza kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője. Szerinte a bûnelkövetők nem hagyják ...

Egy magyar magáncég emberei vigyáznak majd Európa egyik legvédettebb miniszterére és kíséretének tagjaira Budapesten. A biztonságiak nem árulják el, hogy kiről is van szó és az érkezés időpontját is titokban tartják. A Köztársasági Õrezrednél nem emlékeznek olyan esetre, hogy egy külföldi delegáció magáncéget ...

Az E-Group az egyik legrangosabb nemzetközi informatikai szakkiállításon, a CeBIT 2007 konferencián is bemutatta az elektronikus aláírás témakörben a Budapesti Mőszaki Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatika Tanszékével közösen kialakított dokumentum-menedzsment rendszerét. Az E-Group a ...

Négy jelentős információtechnológiai cég, a Tekla, a Monotype Imaging, a CA és az EMC lett a vezető szoftver- és hardvergyártókat tömörítő Business Software Alliance (BSA) legújabb tagja. A finn Tekla Csoport az építőiparban, az energiaellátásban és a közszférában alkalmazott szoftvermegoldások területének piacvezető cég. Az ...

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője