2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Egy brit cég bejelentése szerint elkészültek annak a hiperszonikus utasszállítógép terveivel, ami egy nap kevesebb, mint öt óra alatt tesz majd meg egy Európa és Ausztrália közötti utat.Az oxfordshire-i Reaction Engines A2 repülőgépe 300 utast szállítana, csúcssebessége pedig elérné az óránkénti 6400 kilométert.

Az amerikai hatóságok őrizetbe vettek egy volt Boeing mérnököt, aki állítólag 1979 óta szolgáltatott adatokat az amerikai ûrrepülésről Kínának. A 72 éves, kínai születésû Dongfang "Greg" Chungot nyolcrendbeli gazdasági kémkedéssel, összeesküvéssel és hivatalos szervnek tett hamis vallomással vádolják.

Forradalmasíthatja az SMS küldést és a jegyzetelést egy fiatal ausztrál dizájner  ötlete, ha egyszer eléri a gyártósorokat. A D:Scribe töltőtoll kézírás-felismeréssel és Bluetooth kommunikációval helyettesítené a kis billentyûkön való pötyögést - adta hírül a Yankodesign blog.

Ha a szolgáltatók július 1-jéig nem törik le a szöveges mobilüzenetek és a WAP díjait, megteszi helyettük az unió – írja a Népszabadság. Az EU bizottságának terve abba a folyamatba illeszkedik, amellyel az unió általában is igyekszik közös nevezőre hozni a mobiltelefonáláskor esedékes díjakat.

A bajor kormány elfogadta az online házkutatásokról szóló hivatalos jogszabály-módosítási előterjesztést és azt várhatóan rövid időn belül benyújtja a bajor parlament elé.Az alkotmányvédelmi törvényhez elkészített módosítócsomagunkkal két fő célunk van.Az első, hogy a Német Alkotmányvédelmi Hivatalnak új...

Az F-Secure legfrissebb, a kiberbûnözésre vonatkozó felmérése a megélhetési bûnözés megjelenésével számol. Ha nem találnak munkát a képzett orosz és indiai szakemberek, az alvilág számára keresnek pénzt.Az F-Secure elemzői szerint a következő hónapokban egyre több online támadásra lehet számítani Közép-Amerikából...

Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.A Tesco 2007. január 19. és február 1. között akciót tartott. A leárazásra akciós...

Összesen 900 millió forintos csalást előzött meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési pályázatai kapcsán. Az uniós kasszából származó forrásokból szeretett volna jelentős összeghez jutni egy ...

Image

A magyarországi állásbörzék történetében újszerû rendezvény, a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok 2008. április 23–24-én két napra újra megnyitja kapuit az állást vagy továbbképzési lehetőséget kereső, fiatal diplomások előtt. A SYMA Sport- és Rendezvényközpont B csarnokában ez év tavaszán mintegy ...

Biztonságtechnikai és vagyonvédelmi szakkiállítás megrendezésére  kerül sor 2008. május 27-30. között  a Hungexpo Budapest Vásráközpontban. A Ipar Napjait 2008-ban négy szakkiállítás az Industira, az Electrosalon, a Chemexpo és a Securex alkotja. Az önálló identitású Security Salon az Electorsalon...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője