2026. május 24., vasárnap - Eszter

Újraindította a termelést nyírbogdányi üzemében a német Ricosta és létszámot fejleszt másik két magyar, ramocsaházi, illetve tiszaújvárosi cipőgyárában is - közölte Ralph Rieker cégtulajdonos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen szerdán.
Alaposan átrendezte a toborzási piacot az internet: az álláshirdetések megjelentetése, illetve a pozíciók megpályázása is a világhálón történik, ráadásul már nemcsak képet, videót is lehet az önéletrajzhoz csatolni. Mennyiben formálja át a HR-esek munkáját a külföldön már ismert "hangos álláshirdetés"?
A Gyulai Húskombinátnak közel egymilliárd forint átmeneti hitelre lenne szüksége, hogy rendezni tudja sorait. Nemcsak a gyulai cég van bajban, több élelmiszeripari üzemnek vannak finanszírozási problémái. A forgóeszközhitel segíthetne rajtuk, de mindannyiuknak nem elegendő az erre szánt 30 milliárd forint.
 

 

Újabb értékes szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azzal a céggel, amely az utóbbi hat évben 4,6 milliárd forintnyi megbízást kapott verseny nélkül. A legutóbbi munkáért sem kellett megmérkőznie senkivel, a kialkudott szerződést azonban még Bajnai Gordon is megvédte miniszterként.
Kiemelt figyelmet kap az idén az adóhatósági ellenőrzések során az internetes kereskedelem - írja a Napi Gazdaság. Eddig 26 vizsgálatot indított az APEH az online piactereken értékesítők ellenőrzésére, ezek egyelőre nem zárultak le.
Új megbízásainak köszönhetően az Ericsson Magyarország Kft. 140 fővel 700-ra növeli a kutatás-fejlesztés (k+f) területén dolgozók létszámát. A jelenleg 1160 embert foglalkoztató társaság az idén 14 milliárd forintot költ...
Nemrégiben mutatták be a huszonhat éves magyar tervező, a Concorde Alapkezelő által támogatott és mentorált Tárnok Zsolt formatervei által készített Vulca S típusú sportkupét. Egy olasz cég fogja gyártani a limitált szériás, mindössze 10 példányban készülő autót.
Május közepéig 73 állattenyésztéssel, húsfeldolgozással vagy húskereskedelemmel foglakozó céggel szemben indult felszámolási eljárás, így az ágazat - az építőipar mellett - a válság másik nagy vesztese. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai...
A közeljövőben egyesül a nemrég egy tulajdonos kezébe került Vatera.hu Kft. és Teszvesz.hu Aukció Kft., de a két külön márkanév továbbra is megmarad. Ahogy arról annak idején részletesen beszámoltunk, szeptember 12-én a korábbi tulajdonosok a Vatera.hu Kft....
A térség szinte minden munkaügyi szakembere egyetért abban, hogy a dél- és a nyugat-dunántúli régió megyéiben a gyenge forint több ezer munkahelyet teremtett, illetve őrzött meg az elmúlt hónapokban.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője